Women in our society, and Gabriel García Márquez's last novel.

 

  Usually I like to observe things, and people. As a child, I was constantly watching kids and adults in everyday situations, kids in the playground, my parents drinking coffee in the morning and so on. How they are acting in these situations. I learned to mimic their behaviours so I could use them in my life. Naturally they aren't always worked, because I didn't understood invisible social rules, like the smile, the correct face in a conversation. A lot of behaviours are  like a some rules in a game, we do it, because that is the right way to express something, which leads me in confusion: is this necessary? Why can't  we say what we really want,  instead of what we are hoping for?

 I came across recently  Gabriel García Márquez's  newly released novel, Until August. I wonder why society treats women like they are not have the right to do what they want? Why is that a man can have a carrier, a family, dreams and free time where they concentrate in their mental health?  What about women?

We have marriage, kids, and after building a family, we are done. We function as a coworker, mother, houshold servant, and mainly thats all. We live to serve our kids, husbands and in  the meantime, we loose ourselves as women.  We need attention, kindness, and the feeling of a hug, or touch. In his book, a woman find lovers every time when she visiting her mothers graveyard. She has a hunger of feeling loved, fisically, mentally, to feel to be desired and wanted. In our society, this is a deviant behaviour, searching love when in the eyes of  the law we aren't supposed to do. Basic human need is to be loved, and nurtured,  and it is gender free. This book was written in 1994, and now we live in 2024, and still society are so cruel towards women. Love and to be loved are vital things in a healthy life style,  in a healthy realitionship, in a family, and in our environment. 

I never really experiment love that keeps me safe, and holds me, and supports me to reach my goals in life.

I don't know how does it feel, when somebody loves me in a healthy way. But I keep dreaming and hoping  for  others to find it. Generally love is acceptant, love is kind, love  let's you live your life, so it is not controlling and also love doesn't want to change you as a person. 

Society has a arrogant view of women roles, women in general. Loved the book, and I recommend  others to read it. 

                                        


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyitott Könyvek Éjszakája. Egy igazi családi program

Kép
     Egy hatalmas lehetőségnek éltem meg a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár által megrendezett Nyitott Könyvek Éjszakáját. Önkéntesként vettem részt a rendezvényen, de én úgy éreztem, hogy a legvagányabb, legötletesebb esemény volt, a legjobban eltöltött estém.    Sok program közül válogathattak a látogatók, én a társasjáték teremben voltam kisegítő, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt volt társasjáték, és elmondhatom, hogy rengetegen játszottak. Olyannak is tanúja voltam, hogy egy egész nagy család ült le az egyik asztalhoz és nagyon jól szórakoztak. A ma előszőr látogatható sószobát is kipróbáltam, az eredetileg gyerekeknek létrehozott teremben só van a földön, cipő nélkül lehet belépni, és ott dárcot lehet labdával játszani.  Interaktív és jót tesz a tüdőnek.  Volt ott diavetítés, könyvbemutató, énekeltek, színdarabot adtak elő, volt a gyerekeknek papírszínház, volt régi hangszerek bemutatója, földrengés szimulátor, és talán a legnagyobb érdeklődést kiváltó foglalkozás az ex libri
További információk

Volt egyszer egy kiállítás megnyitó. Hazataláltam

Kép
      Szavaim nehezen vannak rá, egy csodálatos kiállítás megnyitó volt a tegnap a Közben, az én kiállításomé. Gyeremekként volt egy kedvenc könysorozatom, aminek az Anne volt a címe, a művekből készült nagy sikerű televíziós adaptáció is, amely a Váratlan utazás címet kapta. A legelső könyv az Anne otthonra talál, amelyben megismerhetjük a kis árva Annet, akit egy testvérpár fogad örökbe. A felvezető szövegben a kedves Vanda, azt mondta, hogy én hazataláltam náluk, az ő közösségükben, ami igaz, és nem csak ott, hiszen a könyvtár is befogadott. A Lilapont, a Szent Ferenc Egyesület, a Caritas, mind olyan helyek, ahol a magamfajtát szívesen látják.  Ma azt kérdezte tőlem egy nagyon kedves hölgy, milyen a fogadtása a kiállításomnak? Mennyire elfogadóak az emberek? Hogyan élem meg az autizmust, én, mint felnőtt? Elmondtam, amit már többször is, hogy az elfogadás sokat javult az elmúlt néhány évben, ma már a sok információ segítségével jobban megértik az emberek, hogy különbözünk tőlük, egy
További információk

Neurofeedback. Terápia.

Kép
        Sokféle autizmus specifikus terápia van napjainkban az autista gyerekeknek, én elmentem egy Neurofeedback terápiára, amit állapotfelmérés előzött meg. Gyermekként nem szerettem, ha a szüleim pszichológushoz, vagy különböző orvosokhoz hordoztak, most a kíváncsiságom és a tapasztalás vágyam vezérelt abban, hogy részt vegyek benne.  A hely, ahol a terápia zajlik nagyon kellemes, egy nagy fotelbe kellett behuppanom, elektródákat csatoltak a fejem bizonyos pontjaira, és megkért a terapeuta, hogy lazuljak el, és nézzem a televíziót. Megkérdezte, hogy jó lesz e a népmese, én mondtam, hogy szeretem a népmeséket. Másfél perces méréseket végzett számítógépen, időnként megállította a rajzfilmet, előtte szólt, hogy ne érjen meglepetés. Nagyon szeretem, ha előre figyelmeztetnek, azt is kérdezte hogy szenzorosan mennyire vagyok érzékeny? Taktilisra értette, hogy mennyire viselem el az érintést? Én mondtam, hogy nem szeretem, ha engedély nélkül érnek hozzám és igen érzékeny vagyok az érintésr
További információk