Olvasólámpaláz. Olvasóklub neurodiverzív személyeknek.

 

   Még csak ketten vagyunk tagja annak az olvasóklubnak, amit a hozzánk hasonló egyéneknek hoztunk létre. Egy olyan olvasói közösség működtetése a cél, ahol a szociális készségek csorbasága, a túlzott őszinteség, illetve a szorongás nem ismeretlenek. Az olvasás szeretete, a látókörünk fokozatos tágítása az igazi mozgatórugó. 

    Féltem, hogy rossz könyvet választottam két héttel ezelőtt, hiszen tele volt fűtött érzelmekkel, vágyakkal, olyan dolgok, amelyekről nem könnyű  beszélni mindenkinek. Arra gondoltam, hogy milyen jó kis rugalmasító olvasmány lesz, az első öt oldalig... aztán meg úgy voltam vele, hogy most biztosan a pokolba kíván. A könyv témája az a fajta szenvedélyes szerelem volt, amelyben az érzelmek intenzitásának a megélése megölheti az embert. Az a szerelem amelynek tapasztalásával azt érezhetjük, hogy igazán éltünk, igaz, hogy birtokló, nem tudsz nélküle élni, megfertőzi a gondolataidat, de magával ragad, néha felemel, és, ha viszonzott, akkor boldoggá is tesz. Nem voltak benne felszínes és félig megélt pillanatok, minden túlcsordult. Volt benne trauma, amelyet a női főszereplő nem dolgozott fel, és voltak benne  választások, amelyek tragédiát  és tönkrement emberi kapcsolatokat eredményeztek.

Engem megmozgatott, hiszen tudtam azonosulni vele... A kedves barátomat viszont egyáltalán nem érintette meg, ő nagy közönnyel olvasta, egyetlen szereplőben sem találta meg magát, és ha ő kellene értékelje, akkor( a Good Read pontozása alapján) ő egy csillaggal illetné a művet. Kerestünk példát a  saját,  eddigi életünkben, magyaráztam, hogy milyen is az, amikor sóvárogsz a szeretett személy után, hogy  hullámvasúthoz hasonlítható, egyszer annyira boldog vagy, hogy a fellegekben jársz, aztán annyira szomorú, ha nincsen veled, hogy az életednek nem látod  értelmét, test és lélek egyesülése...

Beszéltünk irodalomról, érzelmekről, emberi kapcsolódásokról teljesen szabadon, nem félve attól, hogy amit mondunk vagy ahogyan mondjuk az megbántja a másikat. Két puzzle darab voltunk az olvasás szeretetében. Igaznak érzem azt a mondást, hogy néha a könyvek maguk választják az olvasót, hiszen akkor jönnek, amikor készen állunk megérteni a mondanivalójukat. A fájdalmam értelmet nyert.

                                               


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége

Önkéntesség a Közben autista szemmel. A család, aminek a tagja lettem