Halálának halálával halsz. Gyászfeldolgozás

 

   Szeretem az anyanyelvemet, mert a legkifejezőbb. A halálának halálával halsz, egy számomra tökéletes kifejezése  annak amikor valaki eltávozik az életemből, vagy valaminek vége szakad. Ide tartoznak azoknak a traumáknak az újrakeretezése is, amelyeket hozok magammal és nem néztem még szembe velük.

  Problémamegoldóként valamibe belefogok, egy új projektbe, amivel elterelhetem az ömlő emlékképeket ... De hogyan lehet valaminek vagy valakinek a helyét átölelni? A gyásznak vannak szakaszai, tagadom, hogy a mamám, tatám eltávozott egymás után, még akkor is, ha tudom, hogy szép kort megéltek és nem szenvedtek az utolsó órájukban. Emlékszem, hogy tatám ágyán ültem és ő még hagyakozott, hogy vigyázzak a fiamra, elmondta, hogy szeret... Tatám volt az egyetlen férfi, aki igazán szeretett, feltételek nélkül, akinek az arcán mindig hatalmas örömöt láttam, amikor meglátogattam őket. Mindig elmondta, hogy jó, hogy hazajöttem. Neki, az ő lelkének az otthonát alkottuk mi, a családja és az unokái, ahogyan az én szívemnek is háza volt ő. Az elfogadásig hosszú utat jártam be. Nem volt egyetlen módszer sem amelyik igazán elfedte volna azt a fájdalmat és hiányt, amit az elvesztése okozott. Ugyanígy igaz ez másféle gyász érzésére is. 

  Az az üres tátongó űr ami marad, azt nem lehet befoldozni rövid időn belül, talán igazán sohasem, csupán a szép emlékeinket tesszük ebbe a hiányba, és így  új keretet kap a nemlétük.  Emlékszem arra, hogy életem egy nagyon meghatározó részében elkísért az utamon, óvott, tanított, szeretett. 

 Az idő gyógyír a bánatra, szokták mondani, amikor minket ér, akkor nevetségesnek érezzük ezt a kijelentést, de ahogyan az időnek szárnyával rajzoljuk újra a napjainkat, úgy nyer megértést bennünk. Nem hagynak igazán el, hiszen a részünkké válnak, és ezt talán szeretve át lehet ölelni. 

                                       


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége

Önkéntesség a Közben autista szemmel. A család, aminek a tagja lettem