Egy új fejezet. Hibridnek lenni és Dara McAnulty naplója.

    

        A táj halad, házak, dombok, hegyek, égnek ezer színben való játéka. Autóból néztem, hazafele... Hallgatom a barátnőmet, aki vezet, közben képek jönnek elő Dara naplójából, amit nemrég olvastam. Nagyon szépen ír arról, hogy az édesanyja hogyan magyarázta meg neki és két testvérének a világot, az embereket, hogyan fordított nekik viselkedést, szociális helyzeteket. Szívbemarkoló volt és felemelő egyszerre, hiszen nekem nem volt ilyen segítségem amikor gyerek voltam. Dara természetimádó,  természetvédő aktivista, aki tudatosabban éli meg azt, hogy ő más, mint a legtöbb ember körülötte. Az a rész volt a kedvencem, ahogyan egy rosszabb napján kritizálta magát, senki volt, és ott, abban a pillanatban  meg tudta állítani a gondolatait, és azt írta, hogy nem, nem engedem meg magamnak, hogy bántsam önmagam, és nem, nem gondolok arra, hogy bárcsak ne élnék. Csodáltam azt a tudatosságot, ahogyan megfogalmazza, hogy már képes elvonatkoztatni az emberel véleményétől, és nem látja az ő szemüvegükön keresztül magát. Dara most 20 éves, amikor a naplóját kiadták, akkor 17 éves volt. 

   Mellette teljesen őszintén gyereknek érzem magam, hol lehetnék én, ha nekem is ilyen családi környezetem lehetett volna? Ha nem is máshol, de nagyobb békében azzal aki vagyok. Ő tudja, hogy nehezebb neki megélni érzéseket és kimutatni őket, kevesebbet szidja magát a különbségei miatt, helyette örül, hogy ő jó helyen van és szerető emberek veszik őt körül, tudja, hogy mindenkinek nem felehet meg és nem is szükséges. 

Pirosra van festve most az ég alja, talán holnap szeles időnk lesz, gondolom, élesebben hallom most a szavakat amelyeket hozzám intéznek... nehéz úgy egyeztetni a napjaimat, hogy az ingerek megfelelően legyenek kielégítve, és ne legyen túl sok vagy túl kevés. Emberekkel vesszük magunkat körül, mert magányosak vagyunk, addig amíg feladatokat oldunk meg, nem jönnek azok a dolgok, amelyeken nem jó rágódnunk. A mi fajtánk "fut", az agyunk egy versenyautó, nehezen irányítható és állandóan dolgozik, irtózatos sebességgel. ADHD, mondta nekem a szakember, de az a jó, hogy most, hogy már tudja, tehet azért, hogy az életminősége jobb legyen. Nem volt sokk, csak egy az a visszaigazolás, amit már éreztem, tapasztaltam. Mégis, szerda óta megbénúltam. Minden diagnózisnak hatása van. Egy folyamat, amiben a harag nekem most elmaradt, inkább régi emlékekben látom magam, és kívánom azt, hogy bárcsak ne hibáztattam volna magam, ha elnézőbb és szeretetteljesebb lettem volna a gyerek énemmel, mert sajnos bizonyos közeget nem választhatunk meg, amelyben élünk, csak azt, ahogyan reagálunk a rájuk. Dara egy igazi kiváló példa arra, hogy  a másságunkkal békében  lehet létezni, azok akik olyan hibridek, mint jómagam, kellő kitartással, türelemmel és önszeretettel jól tudjuk érezni magunkat a bőrünkben.

A könyv ajánlását Rózsától és Erzsók könyvtárosoktól kaptam, mindkettőnek köszönöm. 

                                        


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége