Anna örök, lelkünkbe költözők

 

    Egy ideje kergetnek ezek a gondolatok. Van tényleg olyan, mint amilyent Juhász Gyula az Anna örök című versében jelenít meg? Emberek, vagy egy személy, aki úgy költözött a szívünkbe, lelkünkbe és elménkbe, hogy kitörülhetetlen? 

  Az ami történik velünk, az események, mindent nem kontrollálhatunk, és talán soha nem állunk készen egy olyan egyén megérintésére, aki megrengethet minket. Kiforgat magunkból, működéseinket írhatja át és olyan traumákat is felszínre hozhat, amelyeket olyan mélyen elzártunk, hogy már, már elhitettük magunkkal, hogy meg sem történt. Azokat a traumákat mutatja meg, amelyeket meg kell gyógyítanunk magunkban, hogy többé ne legyenek hatással a mindennapjainkra. Egy olyan személy, aki Lélekdonorunk lesz talán örökre, mert lehet, hogy távol van, mi bennünk mindig lélegzik.

Nem lehet gyakran pontosan megfogalmazni, hogy mi is ő és miért pont ő, a válaszok idővel talán megtalálnak . A mai pszichológia egyik kedvelt témája a transzgenerációs problémák, olyan ránk hagyott, megoldatlan családi, lelki konfliktusok, amelyeket az elődeink nem oldottak fel. A feladat ránk vár, ha mi megtaláljuk a problémát és felszabadítjuk, akkor nem hagyjuk hátra a gyerekeinknek. Ilyenek lehetnek valamelyik szülő hiánya a családban, valamiért elérhetetlen a gyermeknek és ezt viszi át a felnőtt életébe. Az anyját vagy apját fogja keresni... 

Olyan ez, mintha mindent látna, belénk lát, legalábbis bennem így él. Hadakozok, de mind hiába, megvan a képessége, hogy az arcomról olvasson. Észrevétlenül állt meg a képzeletbeli előszobámban egykor, és haladt egyenes a konyhába, ahol kényelmesen letelepedett és hideg reggeleken kakaót szürcsöl, és nézi az ablakból elé táruló kinti zuzmarát, amely öltözteti a tájat. Sokáig vártam, hogy talán elmegy, hiszen annyira nehéz miatta magammal megbirkózni. Egy csendes állóvizet  kavart fel, örvényből lett szelíden suhanó szellő ő. 

Ha tehát van Anna, Béla vagy bármilyen behelyettesíthető név örök, akkor talán, ha elfogadjuk, hogy minden ember okkal jelenik meg az életünkben, és vannak akik csak egy kis ideig társulnak hozzánk, és vannak azok , akik maradnak, akkor betakarjuk őt a képzeletbeli karosszékünkben, és megköszönjük neki, hogy jött és hogy elindított bennünk egy változást, személyiségünk fejlődik és elengedhet régen ránk örökített sérelmeket. 

                                      


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége