Oktatás, fejlesztés nyáron. Zarándok Nyargaló , lovas foglakozás, kezdeményezés.

 

     A második nyarat igyekszünk színesíteni a kisfiamnak, otthon, a megszokott  közegében. A helyzet az, hogy azon gyerekek, akik nem a hagyományos oktatásban vesznek részt, a  nyári vakáció teljes idejére oktatás nélkül maradnak. Kevés egyesület vállal egész nyárra foglalkozásokat, olyant egyik sem ami pótolni tudná az év közben zajló tanítást. A szükség nagyon nagy, elsősorban a gyerekek szempontjából, hiszen a napi rutin, az idejük beosztása nagy szerepet játszanak az idegrendszeri és testi fejlődésükben.

Sajnos annak ellenére, hogy Székelyudvarhelyen több szervezet foglalkozik autizmus specifikus fejlesztéssel,  nagyjából mindenik a korai fejlesztést tűzte ki célul, azaz a 0-8 éves korosztályt foglalja magába. Ha azt nézem, hogy az én kisfiam most ötéves lesz, akkor három év múlva itt fejlesztés nélkül marad, leginkább nyáron, mert a Szent Ferencben tizedik osztáyig van az oktatás. 

Azok a fejlesztési lehetőségek, amelyek nincsenek szigorúan korosztályokhoz kötve, mint a lovaglás a Zarándok Nyargalónál, egy ilyen lehetőség. Lőrincke lassan két hónapja jár, ha nem is mindig sikerül sok időt lóháton töltenie, de mindig szívesen megy. Az állatok nagyon jó hatással vannak a gyerekekre, azok az autista vagy neurodiverzív gyerekek, aki szeretik őket, azoknak egy igazi kulcs lehet a lovak közelsége, a beszédkészség fejlődésében, a figyelmük összpontosításának a fejlesztésében, valamint nagy szerepet játszanak a szorongás leküzdésében, illetve annak a csökkentésében.

Az ősztől a lovarda ismét szeretne ingyen lovas terápiát tartani, tizenöt sérült gyermeknek és családtagjainak térítés mentesen, ezért gyűjtést szervezett. A Családfesztiválon már sikeresen elkezdték a gyűjtést, szeretném ezzel a bejegyzéssel én is arra kérni a kedves  olvasókat, hogyha tehetik támogassák a lovardát. 

Az autizmus, mint társadalmi probléma ismerése az emberek körében még nagyon nagy hiányosságokat mutat. Habár egyre több felületen olvashatunk róla, hallhatunk, és láthatunk is külföldön élő szakemberektől interjút, az mégsem igazán emberközeli. Milyen is autizmus a mindennapi életben? Hogyan is befolyásolja a napjainkat? Talán több autistát kellene megkérdezni. 

Az biztos, hogy a világ a  neurodiverzív gyermekek és felnőttek oktatásában fejlődik, hiszen egyre több az integráló programokat kínáló alsó, közép, illetve felsőoktatási intézmények száma. A probléma inkább az, hogy amíg nem értjük meg elég jól a másképpen gondolkodást, addig hogyan is akarunk megfelelően segíteni? Több olyan tanárt kellene kiképezni, aki már az egyetemi tanulmányaiban elegendő tudást kap a fogyatékkal élők tanításában, nevelésében. A másik opció az lenne, hogy fogyatékkal élőket alkalmazzanak, olyanokat akik elvégezték a megfelelő képzést, mert ő teljes mértékben tudnák segíteni a hozzájuk hasonló diákokat, de jobb megértést és megismerést is tudnának nyújtani az átalagosan gondolkodó diákoknak is. 

 Nem az én megértése lenne a cél, hanem az olyanoké, amilyen én vagyok, a felnövő autista generációra értem elsősorban. Szeretném így utólag megköszönni azokat a nyári lehetőségeket, amelyekben a fiam is részt tudott venni, mint az egyéni fejlesztéseket, a lovas terápiát és a Lilapont által megrendezett tábort.

                                 








Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége