Nyári tábor autistáknak. Lilapont Egyesület. Székelyudvarhely.

 


       Nagyon vártam, nagyon vártuk, szülők, gyermekek, önkéntesek, szakemberek egyaránt. Idén is megrendezésre került a Lilapont Egyesület által szervezett tábor autista gyermekeknek. A két héten át tartó rendezvény, 57 önkéntes és fejlesztő szakember segítségével zajlik. Foglalkozásokat tartanak, játszanak és ami nekem nagyon tetszik, az, hogy minden kisgyerek kap maga mellé legalább egy segítőt, aki a nap folyamán segít nekik az étkezésben, kíséri őket a foglalkozásokra. 

A tábor kezdete előtt az egyesület keresni kezdte az önkénteseket, akik a gyerekek árnyékai lehetnek most, olyan önkéntesek is eljöttek újra, akik tavaly is részt vettek, hiszen annyira szerettek ott lenni. Idén a Spanyár- házban és udvarán kapott helyet a rendezvény, ahol minden adott egy jó kis mókázáshoz. A szervezők külön figyeltek arra, hogy a esős időben sem maradjon el a program, ezért sátrakat állítottak fel az udvarra. 

A kisebb korosztály ezen a héten vesz részt a foglalkozásokon, a nagyobbak a jövő héten kerülnek sorra. A tavaly sok emlékkel és tapasztalattal jött haza a kisfiam, kaptak élménybeszámoló füzetet, ahol minden nap fényképes és írásos nyoma maradt az ott megélt időnek. A hetet egy családi nappal zárták, ahová mi szülők is mentünk, beszélgethettünk a szülőtársakkal, szakemberekkel, állatokat simogathattak a gyerekek. 

Ebben a hosszú nyári vakációban egy nagyon szuper kezdeményezés, egy remek lehetőség ez a tábor. A legtöbb autista gyermek kiszorul három hónapra a közoktatásból, ami nagyon megviseli őket, hiszen szeretik a rutinjukat, a legtöbben nagyon szívesen járnak napközibe. A tábor programja is a napközis programnak megfelelően van tervezve, reggel kilenctől, délután kettőig. A gyermekek jól szórakoznak, megfelelő fejlesztést kapnak, és nem utolsó sorban a szülők is lélegezni tudnak egy kicsit.

Neurotipikus gyermekeket sem könnyű a nyári vakációban lefoglalni, megfelelő programokat szervezni nekik, de neurodiverzív gyerekek nyári vakációjának napi szinten való szervezése ingen problémás. Ezért nagyon köszönjük kedves Lilapont Egyesület ezt a kiváló lehetőséget, a kemény és szorgalmas munkátokat a saját és a gyermekeink nevében is egyaránt.

                                  


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Overdrive. The restless me

Basic human rights. Against bullying. For the healthy state of mind.

Az álmok útján. Megtartó meglepetések és lehetőségek.