Egyfeszt, ingerkeresés, élmények.


    A soha nem voltam még eddig, de még Gyergyószentmiklóson sem. Eredetileg kinéztem az Egyfeszt programjából a Bagossy Brothers koncertjét, aztán a többivel sodródtam. De miért is mentem olyan helyre, ahol ennyi ember volt? A szenzorosság témájában gondolkodtam, hogyan tudnám megfesteni egy képen, hogy hogyan érzem magam én egy koncerten, hogyan hat rám a tömeg, a hangok, a fények? 

De vissza a történet elejére. Rekkenő hőségből egy szelesebb helyszínre érkeztem, tegnap délután. Kis város központjába, ahol a kedves árnyékom útba igazított, hogy hol tudok jegyet váltani, néhány irányba mutatott, hogy hol melyik udvart találom, majd hagyott felfedezni.

A rendezvény oldalán a jegyek vásárlásánál kapcsolatosan megjegyzik, hogy azok a fogyatékkal élő személyek, akik tudják igazolni, azok ingyenesen bemehetnek. Na gondoltam, nekem nincsen román, csak a magyar, de csak megpróbálom. És képzeljétek, nemcsak, hogy elfogadták, de olyan karszalagot kaptam, ami az egész rendezvény idejére szólt. Büszke is voltam magamra, de jó, egy akadály letudva. 

A nehézség abból indult, hogy én nagyon pocsék térképolvasó vagyok, bámultam a központi téren kiállított hatalmas térképet én bosszankodtam, mert hát hol vannak az udvarokon a számok, amikkel a térképen meg vannak jelölve? Ahogyan ismerkedtem a környezettel és tudtam, hogy melyik udvarokat nézném meg, úgy elkezdtem menni a tömeg után, aztán egyszer csak elcsíptem egy beszélgetés foszlányt, egy apuka a gyermekeivel a színház és könyvudvarba igyekeztek, ezért hozzájuk csapódtam. Amint rájöttem, hogy a helyszín olyan mint egy kis sziget, amőba kezekkel, amelyekben az udvarok voltak elhelyezve, onnan az el fogok tévedni szorongásom elszállt.

Szép, régi épületek, gyönyörű udvarok adtak helyet a rendezvénynek. Az egyik kedvencem a Hegyilevegő 


 udvar volt, ahol a tegnap akkor a Vad Fruttik zenéltek, az egésznek volt egy kis romantikája, kis tavacska, lámpák, hinta, emberek, párok, családok. Minden korosztálynak igyekeztek a kedvére tenni a szervezők, volt  többek között folk, jazz, gasztro, szépművészeti, színház és könyvudvar .

Élveztem fotózni az eseményeket, a helyszínt, az épületeket, amikor kicsit elfáradtam, bementem a játék udvarba, ahol gyerekek és felnőttek játszhattak különböző társasjátékokkal. Leültem egy asztalhoz, és nézegettem az interaktív kártyákat, amelyek mindenféle kérdéseket tartalmaztak, az egyik paklinak az volt a témája, hogy milyen kérdéseket lehet feltenni egy jó beszélgetéshez? Amíg töltődött a telefonom, addig ezekre igyekeztem válaszolgatni fejben.

Később elmentem a Bagossy koncertre, amire annyira vártam. Ott álltam a tömegben, ami nem fullasztott meg, lehetett táncolni, hatalmas érzés volt őket élőben hallani, a fénytechnikájuk remek volt, tüzijáték és színes szalagok is felvonultak . Valami béke fogott el, színek, hangok és bulizó emberek között, hangcsökkentő füldugóval, vigyázó szeretetet éreztem, jó volt elmenni. A zene elvitte az összes szorongásomat. Lélekben repültem. 

Érdemes néha olyan dolgokat is kipróbálni, nekünk autistáknak, amitől ódzkodunk, félünk és egyenesen kijelentettük a múltban, hogy biza mi soha, de soha nem mennék oda, mert az biztos nem a mi komfortzónánkon túl van. Én tegnap mertem, és nem bántam meg. " Gyere velem, utazzunk valahová...''

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége