Családfesztivál. Közösen eltöltött idő

 

    A napokban azon töprengtem, hogy én, mint autista, hogyan is mutatom ki igazán a szeretetemet a hozzám közelállókhoz? Gyakorlatias vagyok, nekem mindig van a fejemben egy lista, amit el kell végezni, ha például házimunkáról van szó, akkor rendrakás, vasalás és egyebek megoldása számomra a szeretet kifejezésének a formája a családtagjaim irányába. A leginkább viszont a közös idő eltöltése a szeretetemnek a kifejezése. Egész héten rohanunk, próbálunk helytállni minden téren az életben és egyre kevesebb időt tudunk kapcsolataink ápolására szánni. Gyere egy kávéra, sétára, menjünk el egy koncertre, egyre ritkább. Az együtt töltött idő tudományosan is oldja a szorongást, közelebb hozza az embereket egymáshoz. Vehetünk egymásnak akármit, úgysem fogunk rá évekkel később emlékezni, de egy kellemes mozi élményre, egy jó kis közös fesztivál élményre biztosan igen.

   Ma elmentem a második családom, Köz által szervezett, családfesztiválra. A Szejkén kapott helyett, zöldben. Amint megkaptam a kis karszalagomat körbejártam, a helyszínt, a színpadon gyerekeknek való műsor ment, azt figyeltem, hogy a hangot, ami ki volt erősítve, hol tudnám úgy hallgatni, hogy ne legyen bántó? Akkor láttam meg, hogy a színpadtól nagyobb távolságra kis pihenő zugok voltak teremtve, ahol még mindent lehetett hallani, de ugyanakkor el lehetett vonulni a tömeg elől. Hintaágyak, matracok, felettük napvédők, a másik kuckóban függönyök rejtették el a pihenni vágyókat a forgatag elől. Hangulatos, békés, olyan, mintha a szervezők gondoltak volna a neurodiverzív társadalomra, ahogyan a család minden tagjára is. Gyerekeknek voltak elhelyezve a füvön játékok, amelyekkel játszhattak, volt fotózkodási lehetőség is, lovaglás, olyan volt az egész, mint egy mini vidámpark, ahol este koncerteznek is. Az esemény tegnap kezdődött meg, a programjukat is lehetett már napokkal ezelőtt látni, az eligazodás remekül ment most. 

  Augusztusi, szép, szeles idő és olyan emberek társasága, akik sokat jelentenek nekem, mint Vanda, Éva, és az elmúlt félévben megismert új emberek közössége. Jó azt érezni, hogy tartozom valahová, hogy a Köz egyre nagyobb tömeget fogad magába. Embereket hoz össze, foglakozástól, problémáktól függetlenül. 

                                           


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyitott Könyvek Éjszakája. Egy igazi családi program

Kép
     Egy hatalmas lehetőségnek éltem meg a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár által megrendezett Nyitott Könyvek Éjszakáját. Önkéntesként vettem részt a rendezvényen, de én úgy éreztem, hogy a legvagányabb, legötletesebb esemény volt, a legjobban eltöltött estém.    Sok program közül válogathattak a látogatók, én a társasjáték teremben voltam kisegítő, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt volt társasjáték, és elmondhatom, hogy rengetegen játszottak. Olyannak is tanúja voltam, hogy egy egész nagy család ült le az egyik asztalhoz és nagyon jól szórakoztak. A ma előszőr látogatható sószobát is kipróbáltam, az eredetileg gyerekeknek létrehozott teremben só van a földön, cipő nélkül lehet belépni, és ott dárcot lehet labdával játszani.  Interaktív és jót tesz a tüdőnek.  Volt ott diavetítés, könyvbemutató, énekeltek, színdarabot adtak elő, volt a gyerekeknek papírszínház, volt régi hangszerek bemutatója, földrengés szimulátor, és talán a legnagyobb érdeklődést kiváltó foglalkozás az ex libri
További információk

Volt egyszer egy kiállítás megnyitó. Hazataláltam

Kép
      Szavaim nehezen vannak rá, egy csodálatos kiállítás megnyitó volt a tegnap a Közben, az én kiállításomé. Gyeremekként volt egy kedvenc könysorozatom, aminek az Anne volt a címe, a művekből készült nagy sikerű televíziós adaptáció is, amely a Váratlan utazás címet kapta. A legelső könyv az Anne otthonra talál, amelyben megismerhetjük a kis árva Annet, akit egy testvérpár fogad örökbe. A felvezető szövegben a kedves Vanda, azt mondta, hogy én hazataláltam náluk, az ő közösségükben, ami igaz, és nem csak ott, hiszen a könyvtár is befogadott. A Lilapont, a Szent Ferenc Egyesület, a Caritas, mind olyan helyek, ahol a magamfajtát szívesen látják.  Ma azt kérdezte tőlem egy nagyon kedves hölgy, milyen a fogadtása a kiállításomnak? Mennyire elfogadóak az emberek? Hogyan élem meg az autizmust, én, mint felnőtt? Elmondtam, amit már többször is, hogy az elfogadás sokat javult az elmúlt néhány évben, ma már a sok információ segítségével jobban megértik az emberek, hogy különbözünk tőlük, egy
További információk

Neurofeedback. Terápia.

Kép
        Sokféle autizmus specifikus terápia van napjainkban az autista gyerekeknek, én elmentem egy Neurofeedback terápiára, amit állapotfelmérés előzött meg. Gyermekként nem szerettem, ha a szüleim pszichológushoz, vagy különböző orvosokhoz hordoztak, most a kíváncsiságom és a tapasztalás vágyam vezérelt abban, hogy részt vegyek benne.  A hely, ahol a terápia zajlik nagyon kellemes, egy nagy fotelbe kellett behuppanom, elektródákat csatoltak a fejem bizonyos pontjaira, és megkért a terapeuta, hogy lazuljak el, és nézzem a televíziót. Megkérdezte, hogy jó lesz e a népmese, én mondtam, hogy szeretem a népmeséket. Másfél perces méréseket végzett számítógépen, időnként megállította a rajzfilmet, előtte szólt, hogy ne érjen meglepetés. Nagyon szeretem, ha előre figyelmeztetnek, azt is kérdezte hogy szenzorosan mennyire vagyok érzékeny? Taktilisra értette, hogy mennyire viselem el az érintést? Én mondtam, hogy nem szeretem, ha engedély nélkül érnek hozzám és igen érzékeny vagyok az érintésr
További információk