Mezítláb számolva. Autisták a kiraklak a könyvtárnál. Amikor egy esemény újra összehoz.

 

    A mai nap eseményekkel volt tele, kezdtem az angol írásbeli vizsgával, amiben a legjobb az volt, hogy újra találkozhattam a távos kollégáimmal. Nagy öröm volt látni mindenkit, el sem hiszem, hogy eltelt az első év, kicsit megritkultunk, de még mindig vagyunk, köszönöm nektek. 

  Jó idő lévén kedvem támadt a városban enni, így végre meg tudtam kérdezni  a kedves pincér lánynak a nevét, akivel néha pszichológiai témákról beszélgetünk. Kedves Orsi a kaja szuper volt, és a csevegés még annál is jobb. Ezt követően megnéztem a könyvtár által megrendezett kirakós akciót, és a sok szorgos emberke között láttam, hogy gyerekeknek játékok vannak kirakva a földre, mint malom, sakk, hogy mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást a puzzle kirakása mellett. Az egyik játéknál  észrevettem egyik kedves ismerősömet, a kisfiával, aki nem rendeltetésszerűen játszott a malommal. Szinte csillogott a szemem, amikor szemügyre vettem, hogy a fiúcska egymásra rakosgatja  az eszközöket, tornyokat épít belőlük. Hirtelen az szaladt át rajtam, hogy de vagány, tulajdonképpen mi autisták mennyire képesek vagyunk magunkat integrálni a társadalomba, akár szülők segítségével is és mennyire jók, az ilyen közösséget építő és erősítő rendezvények, mint a kiraklak a könyvtárnál, hiszen ezeken mi is részt tudunk venni. Mondhatni észrevétlenül. 

A lázast kirakást sétával folytattuk a parkban, ahol a földön üldögélve beszélgettünk a gyermekeink helyzetéről és annak megítéléséről a mai társadalmunkban. Hogy vannak még szép számmal olyan szülők, akik tagadják, hogy gyermekük fejlesztésre szorulna, és, hogy az autizmus nem betegség, inkább egy másik létforma. Ahogy így beszélgettünk, a kisfiú előttünk lehúzta a cipőjét, mondván, hogy ő szandált szeretne húzni inkább. Néztem ahogyan kissé kifáradtan, nemtetszésének hangot adva mezítláb, lábujjhegyen járkál a forró aszfalton, miközben anyukája adja neki a matematikai feladatokat, amiket ő fejben számol ki. Jó nagy számokkal összead, oszt, kivon, szoroz a fiúcska, közben előttünk köröz és számolva nyugtatja magát. 

A napom lett szebb, hogy közöttetek lehettem, hogy láthattam lábujjhegyen, mezítláb számolva a kis autit, gondolatban szárnyakat 

vizsgáról hazafelé, szocmunkás barátok

rajzoltam neki és látni véltem,

 ahogyan elszáll, akár egy szabad pillangó, velünk van, köztünk van, csak a maga módján, a saját öröme és törvényei szerint. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége