Mezítláb számolva. Autisták a kiraklak a könyvtárnál. Amikor egy esemény újra összehoz.

 

    A mai nap eseményekkel volt tele, kezdtem az angol írásbeli vizsgával, amiben a legjobb az volt, hogy újra találkozhattam a távos kollégáimmal. Nagy öröm volt látni mindenkit, el sem hiszem, hogy eltelt az első év, kicsit megritkultunk, de még mindig vagyunk, köszönöm nektek. 

  Jó idő lévén kedvem támadt a városban enni, így végre meg tudtam kérdezni  a kedves pincér lánynak a nevét, akivel néha pszichológiai témákról beszélgetünk. Kedves Orsi a kaja szuper volt, és a csevegés még annál is jobb. Ezt követően megnéztem a könyvtár által megrendezett kirakós akciót, és a sok szorgos emberke között láttam, hogy gyerekeknek játékok vannak kirakva a földre, mint malom, sakk, hogy mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást a puzzle kirakása mellett. Az egyik játéknál  észrevettem egyik kedves ismerősömet, a kisfiával, aki nem rendeltetésszerűen játszott a malommal. Szinte csillogott a szemem, amikor szemügyre vettem, hogy a fiúcska egymásra rakosgatja  az eszközöket, tornyokat épít belőlük. Hirtelen az szaladt át rajtam, hogy de vagány, tulajdonképpen mi autisták mennyire képesek vagyunk magunkat integrálni a társadalomba, akár szülők segítségével is és mennyire jók, az ilyen közösséget építő és erősítő rendezvények, mint a kiraklak a könyvtárnál, hiszen ezeken mi is részt tudunk venni. Mondhatni észrevétlenül. 

A lázast kirakást sétával folytattuk a parkban, ahol a földön üldögélve beszélgettünk a gyermekeink helyzetéről és annak megítéléséről a mai társadalmunkban. Hogy vannak még szép számmal olyan szülők, akik tagadják, hogy gyermekük fejlesztésre szorulna, és, hogy az autizmus nem betegség, inkább egy másik létforma. Ahogy így beszélgettünk, a kisfiú előttünk lehúzta a cipőjét, mondván, hogy ő szandált szeretne húzni inkább. Néztem ahogyan kissé kifáradtan, nemtetszésének hangot adva mezítláb, lábujjhegyen járkál a forró aszfalton, miközben anyukája adja neki a matematikai feladatokat, amiket ő fejben számol ki. Jó nagy számokkal összead, oszt, kivon, szoroz a fiúcska, közben előttünk köröz és számolva nyugtatja magát. 

A napom lett szebb, hogy közöttetek lehettem, hogy láthattam lábujjhegyen, mezítláb számolva a kis autit, gondolatban szárnyakat 

vizsgáról hazafelé, szocmunkás barátok

rajzoltam neki és látni véltem,

 ahogyan elszáll, akár egy szabad pillangó, velünk van, köztünk van, csak a maga módján, a saját öröme és törvényei szerint. 

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyitott Könyvek Éjszakája. Egy igazi családi program

Kép
     Egy hatalmas lehetőségnek éltem meg a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár által megrendezett Nyitott Könyvek Éjszakáját. Önkéntesként vettem részt a rendezvényen, de én úgy éreztem, hogy a legvagányabb, legötletesebb esemény volt, a legjobban eltöltött estém.    Sok program közül válogathattak a látogatók, én a társasjáték teremben voltam kisegítő, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt volt társasjáték, és elmondhatom, hogy rengetegen játszottak. Olyannak is tanúja voltam, hogy egy egész nagy család ült le az egyik asztalhoz és nagyon jól szórakoztak. A ma előszőr látogatható sószobát is kipróbáltam, az eredetileg gyerekeknek létrehozott teremben só van a földön, cipő nélkül lehet belépni, és ott dárcot lehet labdával játszani.  Interaktív és jót tesz a tüdőnek.  Volt ott diavetítés, könyvbemutató, énekeltek, színdarabot adtak elő, volt a gyerekeknek papírszínház, volt régi hangszerek bemutatója, földrengés szimulátor, és talán a legnagyobb érdeklődést kiváltó foglalkozás az ex libri
További információk

Volt egyszer egy kiállítás megnyitó. Hazataláltam

Kép
      Szavaim nehezen vannak rá, egy csodálatos kiállítás megnyitó volt a tegnap a Közben, az én kiállításomé. Gyeremekként volt egy kedvenc könysorozatom, aminek az Anne volt a címe, a művekből készült nagy sikerű televíziós adaptáció is, amely a Váratlan utazás címet kapta. A legelső könyv az Anne otthonra talál, amelyben megismerhetjük a kis árva Annet, akit egy testvérpár fogad örökbe. A felvezető szövegben a kedves Vanda, azt mondta, hogy én hazataláltam náluk, az ő közösségükben, ami igaz, és nem csak ott, hiszen a könyvtár is befogadott. A Lilapont, a Szent Ferenc Egyesület, a Caritas, mind olyan helyek, ahol a magamfajtát szívesen látják.  Ma azt kérdezte tőlem egy nagyon kedves hölgy, milyen a fogadtása a kiállításomnak? Mennyire elfogadóak az emberek? Hogyan élem meg az autizmust, én, mint felnőtt? Elmondtam, amit már többször is, hogy az elfogadás sokat javult az elmúlt néhány évben, ma már a sok információ segítségével jobban megértik az emberek, hogy különbözünk tőlük, egy
További információk

Neurofeedback. Terápia.

Kép
        Sokféle autizmus specifikus terápia van napjainkban az autista gyerekeknek, én elmentem egy Neurofeedback terápiára, amit állapotfelmérés előzött meg. Gyermekként nem szerettem, ha a szüleim pszichológushoz, vagy különböző orvosokhoz hordoztak, most a kíváncsiságom és a tapasztalás vágyam vezérelt abban, hogy részt vegyek benne.  A hely, ahol a terápia zajlik nagyon kellemes, egy nagy fotelbe kellett behuppanom, elektródákat csatoltak a fejem bizonyos pontjaira, és megkért a terapeuta, hogy lazuljak el, és nézzem a televíziót. Megkérdezte, hogy jó lesz e a népmese, én mondtam, hogy szeretem a népmeséket. Másfél perces méréseket végzett számítógépen, időnként megállította a rajzfilmet, előtte szólt, hogy ne érjen meglepetés. Nagyon szeretem, ha előre figyelmeztetnek, azt is kérdezte hogy szenzorosan mennyire vagyok érzékeny? Taktilisra értette, hogy mennyire viselem el az érintést? Én mondtam, hogy nem szeretem, ha engedély nélkül érnek hozzám és igen érzékeny vagyok az érintésr
További információk