Az élet ereklyéi. Mosoly, érintés, ölelés és autizmus.

 

  Voltatok már úgy, hogy kívántatok volna magatoknak egy szebb és jobb helyzetet és véletlenül belétek botlott ? Sokszor annyira benne vagyok a részletekben, hogy a nem várt meglepetésekre hirtelen reagálni sem tudok megfelelően. És beszélek itt most kellemes meglepetésről. 

  Egy vers jut eszembe erről, ''Mikor az uccán átment a kedves'', József Attilától, na rám ez az angyal olyan hatással volt. Csodaszép mosoly, csillogó szemek és ahogyan rám nézett... Lefagytam, de visszamosolyogtam rá. Akkor, ott, elfelejtettem az elmúlt néhány hét eseményeit, a gondjaimat, a szorongásom köddé foszlott. Néztem őt, hallgattam őt és az jutott az eszembe, hogy egy mosoly, egy beszélgetés, egy ölelés menyire megfelelne az élet ereklyéinek. Mennyire van szükségünk igazán arra, hogy mindennaposan is kapjunk egy kedves mosolyt, egy érdeklődő tekintetet, egy ölelést, amolyan igazit, ha lehet. A mentális egészségünk javára is válna, kevesebb depresszió, szorongás és egyébb probléma is  lehetne. Az  érintés, a figyelem, az igazán érdekel, hogy mi van veled, nem csak úgy kérdezem, nem csak nézlek, de látlak is érzése, tapasztalata.

Amikor azt hittem, hogy velem semmi jó nem történhet, akkor jött ő és minden színesebb lett vele. Szerethetünk e azonnal, szerethetünk e egyszerre több embert is? Én, autista nő erre nem számítottam, az érzések amiket magával hozott még folyamatában dolgozom fel, de nem hagytam volna ki. 

A rossz tapasztalatok kissé halványodtak ahogyan figyeltem minden mozdulatát, hangja varázsa megbabonázott. 

Ha csak ennyit kaphatok is, örökre magammal viszem az emlékeimben, hiszen újra szépséget hozott az életembe. A gondolat is felvidít, hogy létezik. Lehet, hogy szerelem, vagy ahhoz hasonló, de ha az, akkor ezt nem szeretném senkinek visszaadni.