Nathalie második élete. Autizmus és önszeretet.

 Kezdem azzal, hogy ma valahogy nem az én napom volt, a tetejében elveszítettem a kedvenc fülbevalóm egyik felét, egy kis ezüst pillangót, ami nekem sokat jelentett. Egyrészt a kisfiam apukájától kaptam, autista szimbólum és nem utolsó sorban a kislánykoromra emlékeztetetett. Valószínűleg soha nem találok rá. Ezzel kapcsolatosan eszembe jutott a mai film, amit megnéztem. Nathalie a főszereplő elveszíti a férjét és munkájába menekül, három évig él egyedül, míg nem egy nap megcsókolja az egyik kollégáját. Elindul egy történet,  amolyan édes, bús, két ember talál lassan egymásra a kezdeti nehézségeket felülírva.

Az olyan sérülékeny állapotokban, amilyen a válás, vagy halál, nagyon nehéz igazán szeretve éreznünk magunkat, én személyesen nem vagyok képes könnyen elengedni embereket, a végtelenségig ragaszkodom, egészen addig amíg már azt tapasztalom, hogy felfal a kapcsolat. Nathaliera gondolva, azonban eszembe jutott az, hogy ha szeretjük kicsit is önmagunkat, akkor  ki kell hátrálnunk. 

Többször írtam arról, hogy autistának a kapcsolódás nehézkes, ha sikerül, akkor viszont képesek vagyunk benne ragadni. Nehéz határokat szabni, betartani, megtartani őket, mert egyedül érezzük magunkat. Nem vagyok tárgy, nem vagyok valaki sokadik választása, szeretem magam annyira, hogy ne kelljen több bántást elviselnem. Barát vagy ismerős, én is érzek, nem vagyok kőből, nem sajnálom magam, ez vagyok én. 

Maradok örök romantikus, sokan megyünk át nehéz szakaszokon az életünk során, szükségünk van olyan emberekre, aki megértenek, támogatnak, nem megoldást kérek az életemre, csak azt, hogy nem mondjanak olyant, amit nem gondolnak komolyan. 

A szavak ugyanúgy tudnak bántani, mint a tettek, a szavakkal is érdemes meggondoltan bánni. Mind belelkesülünk valaminek a kezdetén, de talán érdemes sokkal visszafogottabb lenni. Nathalie talált magának egy társat, amikor a legkevésbé számított rá. Az érzékenységünk az erősségünk, ettől is vagyunk mások, bízom abban, hogy egyszer értő szeretetre találhatunk. Köszönöm a filmajánlatot.

                                   


Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyitott Könyvek Éjszakája. Egy igazi családi program

Kép
     Egy hatalmas lehetőségnek éltem meg a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár által megrendezett Nyitott Könyvek Éjszakáját. Önkéntesként vettem részt a rendezvényen, de én úgy éreztem, hogy a legvagányabb, legötletesebb esemény volt, a legjobban eltöltött estém.    Sok program közül válogathattak a látogatók, én a társasjáték teremben voltam kisegítő, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt volt társasjáték, és elmondhatom, hogy rengetegen játszottak. Olyannak is tanúja voltam, hogy egy egész nagy család ült le az egyik asztalhoz és nagyon jól szórakoztak. A ma előszőr látogatható sószobát is kipróbáltam, az eredetileg gyerekeknek létrehozott teremben só van a földön, cipő nélkül lehet belépni, és ott dárcot lehet labdával játszani.  Interaktív és jót tesz a tüdőnek.  Volt ott diavetítés, könyvbemutató, énekeltek, színdarabot adtak elő, volt a gyerekeknek papírszínház, volt régi hangszerek bemutatója, földrengés szimulátor, és talán a legnagyobb érdeklődést kiváltó foglalkozás az ex libri
További információk

Volt egyszer egy kiállítás megnyitó. Hazataláltam

Kép
      Szavaim nehezen vannak rá, egy csodálatos kiállítás megnyitó volt a tegnap a Közben, az én kiállításomé. Gyeremekként volt egy kedvenc könysorozatom, aminek az Anne volt a címe, a művekből készült nagy sikerű televíziós adaptáció is, amely a Váratlan utazás címet kapta. A legelső könyv az Anne otthonra talál, amelyben megismerhetjük a kis árva Annet, akit egy testvérpár fogad örökbe. A felvezető szövegben a kedves Vanda, azt mondta, hogy én hazataláltam náluk, az ő közösségükben, ami igaz, és nem csak ott, hiszen a könyvtár is befogadott. A Lilapont, a Szent Ferenc Egyesület, a Caritas, mind olyan helyek, ahol a magamfajtát szívesen látják.  Ma azt kérdezte tőlem egy nagyon kedves hölgy, milyen a fogadtása a kiállításomnak? Mennyire elfogadóak az emberek? Hogyan élem meg az autizmust, én, mint felnőtt? Elmondtam, amit már többször is, hogy az elfogadás sokat javult az elmúlt néhány évben, ma már a sok információ segítségével jobban megértik az emberek, hogy különbözünk tőlük, egy
További információk

Neurofeedback. Terápia.

Kép
        Sokféle autizmus specifikus terápia van napjainkban az autista gyerekeknek, én elmentem egy Neurofeedback terápiára, amit állapotfelmérés előzött meg. Gyermekként nem szerettem, ha a szüleim pszichológushoz, vagy különböző orvosokhoz hordoztak, most a kíváncsiságom és a tapasztalás vágyam vezérelt abban, hogy részt vegyek benne.  A hely, ahol a terápia zajlik nagyon kellemes, egy nagy fotelbe kellett behuppanom, elektródákat csatoltak a fejem bizonyos pontjaira, és megkért a terapeuta, hogy lazuljak el, és nézzem a televíziót. Megkérdezte, hogy jó lesz e a népmese, én mondtam, hogy szeretem a népmeséket. Másfél perces méréseket végzett számítógépen, időnként megállította a rajzfilmet, előtte szólt, hogy ne érjen meglepetés. Nagyon szeretem, ha előre figyelmeztetnek, azt is kérdezte hogy szenzorosan mennyire vagyok érzékeny? Taktilisra értette, hogy mennyire viselem el az érintést? Én mondtam, hogy nem szeretem, ha engedély nélkül érnek hozzám és igen érzékeny vagyok az érintésr
További információk