Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

 Nagyon szeretem megfigyelni az embereket magam körül, magamat viszont nem minden helyzetben tudom igazán megérteni. Képesek vagyunk olyan jól megfigyelni önmagunkat, hogy esetleg el tudjuk magyarázni, hogy mi miért történik velünk? Magamra fordítva, én, mint autista egyén, meg tudom mondani, hogy mikor mi okoz bennem feszültséget? Milyen körülmények kellenek ahhoz, hogy fizikailag is érezni tudjam, hogy beteggé tesz egy szituáció? 

Ma délután a Lilapont szervezésében a Léleköntő társaság előadásában, egy interaktív beszélgetésben volt részem a többi érintett szülővel együtt a kihívást jelentő helyzetekről a mindennapokban. Mi van a viselkedés mögött? Vagyunk e olyan élesen látóak, hogy egy hisztiző gyerekben meglássuk, hogy mi játszódhat le amíg ő elveszti a kontrollt és földre veti magát? A dührohamot (meltdown) ugyanis sokszor nehéz előre látni, és ehhez kaptunk ma egy nagyszerű modellt, ami segíthet megérteni, hogy mennyi minden hozzájárulhat, körülmények, mint változás a napi rutinban, hangok, fények és más ingerek megjelenése, aztán a kiváltó ok, mondjuk váratlanul betoppan valaki, amikor nem számítok rá, ennek hatására elfelejtem magamhoz tenni a napomhoz szükséges dolgokat, a végeredmény elkezdek kiabálni és szitkozódni, amikor rájövök, hogy az  iratok otthon maradtak, így nem tudom intézni az aznapra tervezett ügyemet. 

Ha valahol őszinte lehetek, én napok eseményeit látom most egészében megértve. Miért voltam beteg a hétvégén, miért nem tudtam jobban verbalizálni a gondomat, és a végén a magamban növekvő lufi kipukkant. Kirobbant belőlem egy nagy sírásban és a gond megnevezésében. De ehhez a hétfői meltdownhoz egy hónapnyi feszültség gyűjtögetése vezetett. Képesnek lenni mindig visszafogni magam szinte lehetetlen. Tisztelni és szeretni valakit számomra azt jelenti, hogy alkalmazkodom az igényeihez, még akkor is, ha azokat nem tudom megérteni. A vicc az, hogy eközben magammal vívom meg a harcot, hiszen tudom, hogy ezek az elvárások engem megbetegítenek, de annyira meg akarok felelni, hogy teszem mégis, amennyire tőlem telik. De a lufi egyszer kipukkan, és akkor még ezt lehet, hogy nem látom ilyen szépen, mint most, hogy miért? Azért mert nem tudtam kezelni a helyzetet, mert akármennyire is voltam bátor, meghaladt engem, a korlátaimat nem jól állítottam fel. Mint egy folyamatábra, hirtelen ültem ott és rácsodálkoztam a működésemre. Látom, hogy mit tehettem volna másképpen, hogy ne jussak el a veszteséges helyzethez, de el kellett teljen hozzá egy hónapnyi körülmény, egy napi kiváltó ok és egy fél napi cselekedet és egészen pontosan egy órányi végeredmény és még két napi magamba zárkózás, aztán ma a megértés. 

Tudjátok annyira szerettem volna, ha ezt a mai előadást a hozzám legközelebb állók is hallják, hogy talán ne csak a végeredményt lássák egy rosszul sikerült probléma megoldásomnak. Hiszen vannak előzményei is, sok ahogyan most végignézek rajtuk. Nem húzom elő az autista kártyát, csak látom, hogy én gyakran nem úgy oldok meg dolgokat, ahogyan mások elvárnák, szokatlan, néha hajmeresztő megoldásokkal rukkolok elő és nem látom a benne lévő hibát, csak a célt, amit el szeretnék érni és ezek mögött nincsen gonoszság, vagy szándékosság. Valakikhez tartozni, barátokhoz, családhoz mindig nehéz nekem, mert én mindent nyitott szívvel teszek, szerepjátszás nélkül és ez nem hoz jót minden esetben. 

Szomorú voltam, ma jobb, mert látom magam, látom azt, hogy küzdöttem és, hogy mindent megtettem, de minden nem csak rajtam múlt. A Hobbit című trilógia harmadik megfilmesített részének a végén mondja az egyik főszereplő, Tauriel, hogy ha ez, a szerelem, akkor nekem nem kell, hiszen nagyon fáj, inkább odaadom neked mondja a királyának, és a király válasza erre, hogy azért fáj így, mert igazi volt. Lefordítva ezt egy szeretett emberre, mondjuk barátra, fájdalom jár át azért, hogy nem láttam magam élesebb szemmel, hogy bántottam és bántottak. A szeretetem megmarad és remélem, hogy egy nap erősebb leszek hasonló megpróbáltató helyzetekben, előrelátóbb és önmagamat jobban tisztelve és szeretve húzom meg a határaimat, amelyek elengedhetetlenek a jól működésemhez. Soha nem zárkózom el az emberek elől és nem veszítem el a társadalomban vetett hitemet és soha de soha nem mondom azt, hogy nem tudok magamhoz képest jobb lenni, fejlődni. Számomra a fejlődés szeretet és a szeretet folytonos fejlődés és elfogadás jelent.

                                                 


 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége