Autistákkal suttogó. Lovak. Kockák. Gyerekek és foglalkozás

Találkoztatok már olyan emberekkel, akik tökéletesen beszélik a nyelveteket? Akiknek nem szükséges hosszan magyarázkodnotok ? Az én kisfiam figyelme gyakran elkalandozik, így nehéz irányítani is, az aki erre képes akár Gandalf maga is lehetne. Sőt inkább Gandalf és Galandriel  egyben. 
A mai lovas foglalkozáson szívemnek legkedvesebb kék pillangója meglátott egy pár kockát, amin betűk voltak, és mivel mostanában a betűk bűvkörében éli mindennapjait, így rögtön rakosgatni kezdte őket szép sorjába, ahogyan itthon is szokta. Attila a kedves lovasoktató még segített is neki, nem zavarta, hogy gyermekem nem akart rögtön lóra ülni. 
 A kockák segítségével mégis elérte, hogy lovagoljon néhány kört. Egy olyan helyen, ahol nem ámulnak azon, hogy a foglalkozásra érkező autinak meg kell hozni a kedvét ahhoz, hogy fejleszteni tudják, ahol nem csak mondják, hogy láttak már autistát, és, hogy sokukkal dolgoztak is, kérem szépen ez itt látszott.
Nem kell neki külön a szavakban történő méltatás, mert a bánásmódban minden benne van. A türelem, a megfelelő motiválás, a játék és a gyermek jó időtöltésének a lényege. Nem lehet erőszakkal foglalkozást vezetni, egy magunk fajta mindig speciális érdeklődéssel rendelkezik és, ha képesek a kedvenc tevékenységünket összekötni a megoldandó feladattal, akkor mindenki boldog és elégedett. 
 Elnevezem most a kedvenc lovasoktatónkat  autistákkal suttogónak, hiszen ha kell a tyúkokhoz engedi be a gyermekemet vagy kockákkal motiválja őt arra, hogy részt vegyen a lovas foglalkozáson.
   Kevés olyan helyhez volt szerencsém, ahol nem kellett mentegetnem a fiamat azért, ami. Nem kellett hosszan listáznom a viselkedésbeli eltéréseit, itt a Zarándok Nyargalóban nem volt szükség a fordításra.
A lovasoktató teljes összhangban volt a fiammal, köszönöm, hogy ilyen nagyszerű munkát végez, Attila, örök hála, amiért fejleszted Lőrinckét. 
 Remélem, hogy mi felnőtt autisták is részei lehetünk olyan közösségeknek, ahol értik és beszélik a nyelvünket. A fiam már jó kezekben van, jó emberek között, köszönöm szépen és további jó munkát kívánok a Zarándok Nyargalónak.
                                      


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége