Önkéntesség a Közben autista szemmel. A család, aminek a tagja lettem

 

     Milyen volt önkéntesnek lenni a tegnap a Közben? A tőlem megszokott fenntartásokkal és kis szorongással mentem neki a feladatnak, de amellett nagyon vártam, hogy mi is lesz a feladata egy ilyen önkéntesnek? Mi is történt? Egy kisebb csoda. Megismerhettem azokat az embereket akik tagjai ennek a családi közösségnek, volt ott nemezelés, mondókázás, baba masszázs, végtelen vidám csevegés, nevetés. 

Láthattam édesanyákat gyermekeikkel, akik megosztották egymással azt, hogy a gyermekeik hol tartanak a fejlődésbe, milyen aktuális problémákkal küzdenek, én egy sarokban ültem egy kis asztalnál, megfigyeltem . Egy biztonság érzése költözött belém, Éva magyarázta az érkezőkre, hogy ki kicsoda, esetleg hogyan kerültek hozzájuk, az egyik ilyen személy bemutatásánál olyan büszkén mondta, hogy én vagyok a kék pillangós foglalkoztató, aki beköltözött hozzájuk. Szörpök, limonádék, kávék készültek közben Vanda nagyon ügyes kezei által. Néztem, ahogyan ez a sokféle ember mennyire örül egymásnak, néhányuk szabadságról érkezett és tiszta szívvel jött ismét haza, ide ebbe a dinamikus, befogadó,  különböző tevékenységgel és érdeklődéssel foglalkozó családba. Ez már nem csupán közösség, ez annak a legősibb társadalmi formája a család.

Ugyan nem tartottam magam nagy segítségnek, de láthattam őket interakcióba lépni, ahogyan mindenki mindenkinek segít, mindenki mindenki gyerekére figyel, a szeretet ott volt és én ott lehettem. 

A fogadoóra, ami a nap fénypontja volt, sajnos nem tudtam ott lenni, de előtte megszólított engem egy idegen. Ülök ott sután, igyekeztem igen, elbújni, és akkor megfordul egy előttem ülő férfi és megszólít. Nem te vagy az a képzőművész aki azokat a gyerek rajzokat készíti? Milyen gyerek rajzokat? kérdeztem vissza, akkor azt mondja, hogy hát az autista gyerekről szólókat. Csak nem tudta, hogy merjen szólítson meg. Nem sértő számomra az autista megnevezés, mondtam, örülök, ha autizmusról beszélhetek, és segíthetek olyan embereknek akik benne élnek, vagy a foglalkozásuk révén kerültek az autizmussal kapcsolatban. Szívmelegítő volt amikor azt mondta az illető a  lányának, hogy a melletted ülő, kedves hölgy festette a képet, ami az előszobánkban van. A képek így élnek igazán, ha van közönségük, ha szeretik őket, ha valamilyen értelmet, emléket tudnak kapcsolni hozzá. 

Az Isten sokszor a legrosszabb állapotainkban is megmutatja, hogy nem hagyott el. Én tegnap fájó szívvel érkeztem meg és olyan közegbe jutatott, ahol végtelen empátia, szeretet, elfogadás vett körül. Valahogy mindig úgy érzem, hogy ő fent figyel, nem hagy elveszni, a rossz pillanatokban megfogja a kezem és segít megmaradni, segít így is, hogy egy olyan család tagjává válhatok, mint a Közé. 

Ha láttátok volna, azt a sok mosolyt, ölelést, kedves szót aminek szem és fültanúja lehettem tegnap én...

A szívem megtelt szeretettel, hálás vagyok, hogy része lehetek eme közösségnek. 

                                      


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége