Lehet üzeneteken keresztül megszeretni valakit? Autizmus és szeretet keresés

                                               


    Szeretni és szeretve lenni. A tegnap este  egy romantikus filmet láttam, és elgondolkodtam, azon, hogy vajon tényleg létezik e olyan, hogy valakit képesek vagyunk csupán az üzentei által megszeretni? Nem szükséges tehát az, hogy előszőr látjuk őt fizikai valójában és így lesz nekünk vonzó, szimpatikus? Az egész társadalmunk a látszatra van kiélezve, nem mindegy, hogy mit veszünk fel, milyen a frizuránk, milyen a testünk, na és persze, hogy hogyan tudjuk magunkat másoknak eladni. Az a megszokott, hogy a jó külsővel jobb esélyeink vannak, az ami a fejünkben és lelkünkben van az már kevésbé értékes. 

Világ életemben nem tartoztam a menő kategóriához, nem vagyok egy Barbie, inkább mondanám azt, hogy intellektuális beállítottságú vagyok. Szerettem és szeretek olvasni, a nyelvek , a társadalomtudományok, a magyar nyelv, az irodalom az érdeklődési köreimhez tartoznak. Nekem ez teljesen természetes, hogy ez vagyok, hogy ismerkedni, barátokra szert tenni ezzel a csomaggal teszem. Nekem egy vonzó, vagy szimpatikus ember nem kell, hogy Ken legyen, az idealizált féritípus, nem az esetem, a férjem sem az ( bár a magassága megvan, puszi drága), a női barátságoknál sem mérvadó a szépség. És akkor ugye jön ez a bolond, romantikus lötty, ami el akarja hitetni velünk, hogy elég nekünk csak sms-eket írogatni nem megfelelő számra ( mondjuk a halott pasinknak), ahhoz, hogy bevonzunk egy másik férfit ( aki véletlenül a halott pasi számát kapta). Meredek. De ha mégis létezik az, hogy az üzenetváltásokkal két ember között szerelem alakul ki, úgy, hogy alig vagy egyszer sem látták egymást, az egy olyan embernek, aki elhiszi, hogy mindenkinek kerülhet társa a világban, ez a film igazi reményt adhat. 

Autistaként mindig is nehéz volt új emberekkel ismerkednem, barátaim is igazából később lettek, mint a környezetemben élő társaimnak, a szerelem sokáig nem foglalkoztatott, inkább választottam magamnak olyan mentorokat, akiktől életem bizonyos szakaszaiban tanulhattam valamit. Nehezen bízom meg másokban, főleg új ismerettségekben. Az az ember, akit magam mellé választok barátnak, az el kell tudjon fogadni, olyannak, amilyen vagyok, a sok kérdésemmel, a rácsodálkozásaimmal, a mindent vagy semmit szeretet elvemmel együtt. Nincsen olyan, hogy félig szeretek valakit, ha az életem része lett akkor vagy maradjon teljesen vagy menjen el. Igen, radikális és fárasztó. A szeretet keresésem állandó, de nagyon megosztó személyiség vagyok, vagy szeretnek az emberek nagyon vagy nagyon nem. 

Amikor egy autista személy barátra talál az óriási dolog, az kicsit sem felszínes, hanem nagyon is élő. Nincsen szükségünk látszatbarátságokra, az, akivel szövetségre lépünk, kiválasztjuk, bizalmunkba fogadjuk az sokat jelent. Aki nem olyan, mint mi, az nem biztos, hogy fogja érteni ennek a jelentőségét, de aki benne van az érzi is. Persze van ennek árnyoldala is, hiszen egy embertől nem várhatunk el mindent, nem lehet egyszerre a barátunk, tanácsadónk, apánk, anyánk stb. Így hamar ki tudjuk fárasztani a kiválasztottunkat. De ha mégis úgy dönt, hogy megéri a fáradtságot autista ember közelében lenni, akkor látni fogja, hogy csupaszív ember mellett találta magát, aki a világ végére is elmenne érte. 


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége