Egyén és környezete. Sétálok életekben, nyitott szemmel.

A tegnapi nap margójára, és úgy az elmúlt hetekére. Ki az az első személy az életetekben, akit felhívtok baj esetén? Ki az akinek elsőnek beszámoltok az örömteli eseményekről? Általában mindenkinek van egy vagy két olyan személy az életében, akit gondolkodás nélkül hív ilyenkor. Az akihez a legjobban kötődik, aki talán a legjobban ismeri őt, vagy legalábbis érti őt. A telefonunkban ma már be lehet állítani azt a személyt, akit sürgősségi helyzetben hívni lehet. Nekem is van, ha a szívünkre tesszük a kezünket mindenféle eszmefuttatás nélkül tudjuk, hogy ki az. 
  A múlt héten sürgősségre kerültem és voltam olyan szerencsés, hogy a kedves barátnőm, Judit akivel éppen csajos csevegtünk
 szó nélkül bevitt,  ami külön melegítette a szívemet az volt, hogy nem hagyott csak úgy ott, hanem amikor végre megkaptam a kezelést megkérdezte, hogy mire van szükségem? Azt kértem, hogy mehessek vissza hozzá és kicsit maradhassak. Nem tudom, hogy a fáradtság e vagy minden egyes más színfólt szerepet játszott benne, de én ott összetörtem. Mit tett ő? Megölelt, engem, aki nem szereti az ölelést, de ő érezte, hogy akkor nekem arra volt igényem. Van amit nem lehet tanulni, beleérezni igazán más helyzetébe és másodpercek leforgása alatt dönteni, úgy, hogy ismerjük a helyzetet és ha van szerencsénk a személyt annyira, hogy tudjuk mire vágyik akkor és ott. 
  Nem tudjuk a személyt elvonatkoztatni a környezetétől, azoktól a helyi sajátosságoktól, mint hol lakik, kikkel lakik, kikkel tartja a kapcsolatot, milyen életet él, vannak e szenvedélyei, hobbyjai, az egyént önmagában nem tudjuk megérteni. Ő önmagában csak egy része a megértésnek, az ahogyan beszél, ahogyan viselkedik egy része annak ami ő valójában. A teljes egyént nem biztos, hogy ki tudjuk ismerni, ahhoz egy élet is kevés lenne, de ha belelátást nyerünk a környezetébe, múltjába, akkor egy tisztább képet kaphatunk fokozatosan. 
  A szociális munkában a személy és környezete az az elv amit követ a szakember, amikor megvizsgálja a kedvezményezett problémáját. Még csak tanuló vagyok, de látok olyan eseteket, ahol a szívem ott marad, ahol annyira segítenék, de nem erőltethetem rá a segítséget, ha egyszer nem kérik. Azok az emberek, akik valamilyen módon rendes szociális háló nélkül vannak, olyan helyen élnek, ahol a baj esetében nem vagyok benne egészen biztos, hogy időben érkezne a mentés. De mit tehetünk, barát vagy kedvezményezett? Semmit, elmondjuk, hogy aggaszt a helyzetük, felajánljuk a segítségünket és onnan kezdve tiszteletben tartjuk, azt, hogy elfogadják e vagy sem. 
  Az elmúlt időszakban sok jó embert ismertem meg és kötöttem új barátságokat, tapasztaltam meg a saját bőrömön azt, hogy a közösségnek milyen áldásos hatásai vannak az egyénre. Akárhová is mentem, mindenhol találkoztam egy olyan lélekkel, aki megértett, aki, ha kellett útba igazított, ha kellett velem várakozott. Az empátia nagyon sokunkban megvan, csak nem mindenkinek jelenti ugyanazt. Lehet, hogy ha így nézzük, akkor az emberekbe vetett hitünk nem törik meg. 
  A tegnapi mozi élményemből írtam ki magamnak ezt a gondolatot: "A legnagyobb veszély az ember szívéből jön. " De ha nem lenne szívünk, nem lennénk érzékenyek másokra. 
                              

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége