Bullying autistáknál, strory of my life

                                                 


                                                        Autizmus és ADHD élőadás, a Lilapont Egyesület szervezésében

    Érintettem már a bullying témakörét részlegesen néhány korábbi bejegyzéseimben, most arra gondoltam, hogy igyekszem jobb bepillantást nyújtani, hogy mit is jelent egy autista gyereknek, ha kiközösítik, zaklatják (bullying). 

  Nehéz erről írni, mert visszaemlékezni nem jó, még mindig. Az én megkülönböztetésem ötödik osztályos koromtól kezdődött, addig úgy még sikerült beilleszkedni, átlagosnak látszani, habár voltak olyan tantárgyak, mint történelem, vagy magyar nyelv és irodalom amelyekből az anyagot szó szerint képes voltam magamévá tenni, így felelésnél csak megnyomták a bennem lévő fájlhoz az elérési gombot és én ledaráltam a leckét, amit mindenki nagyon élvezett. Volt egy barátnőm, akihez nagyon ragaszkodtam, mindig a nyomában voltam, mindig vittem neki ajándékot, aminek ő örült, csak a ragaszkodásom intenzitását nem igazán értette, bevallom ez sajnos ma sem változott. Igaz, hogy most már nem rá vonatkozóan, hanem olyan emberekre, akik fontosak nekem. 

  Ötödik osztálytól aztán az egész létem valahogy rohamosan változott, új tanárok, új rendszer, más elvárások, osztálytársak jöttek, mentek. A tanulással nem lett volna problémám, de a társas viselkedéssel, szocializációval annál inkább. Miért kell nekem mondjuk osztállyal lógni, mikor az tilos és beírhatnak igazolatlan hiányzónak? Vagy miért nem lehet odaállni egy nekem tetsző fiú elé és elhívni randizni? Miért kell várni, epekedni? (mondjuk ezt most sem értem).  Egy csomó értelmetlen szabály, amit én ugye nem értettem. Alkalmazkodni olyan társas viselkedéshez, amelyeket nem tudtam értelmezni. Az eredmény legtöbbször az lett, hogy kinevettek, csúfoltak, ami eltartott tizenegy évig. Végzős koromra talán megunhatták, hogy ugratnak ezért másik célpontot kerestek. Mit mondjak, nem bántam, én és még egy akkori csoporttársam fellélegeztünk. 

Ez a zaklatás egy sor problémát hozott magával, étkezési zavart, depressziót, folyamatos elégedtlenséget magammal szemben. Kedves volt osztálytársak, én már nem haragszom, hiszen eltelt és nem vagytok minden gondomért felelősek, de az, hogy úgy töltöttem a suli nagy részét, hogy utáltam bemenni azt nektek is köszönhetem. Persze, akkor még nem tudtunk ennyit az autizmusról, és gyerekek voltunk de én mégis azt kívánom, hogy tanítsátok azt gyerekeiteknek, hogy legyenek a más képességgel rendelkező gyerekekhez türelmesebbek, lehet, hogy másabbak, érdekesen viselkednek, de sokat jelent, ha olyan közegbe járhatnak, ahol elfogadják őket. 

A bullying mostanság a szociális média platformok elterjedésével még nagyobb teret öltött, a tetteseket nem igazán lehet felelősségre bírni, hiszen gyakorta ők is csak gyerekek, de mi szülők igyekezhetünk érzékenyíteni gyermekeinket arra, hogy empatikusabbak legyenek társaikhoz, mindegy hogy milyen mássággal is rendelkezzenek azok. 

Örülök, hogy akkor még nem volt Facebook, Instagram és társaik, amikor én még iskolába jártam, maradt a magam világa ahová elbújhattam. Ma már jobban vagyunk érzékenyítés témában, vagyis inkább kezdünk teret nyitni a megismerés felé. 

Mi maradt meg? A szokatlan ragaszkodásom, lelkesedésem olyan emberek iránt, akiket szeretek. Soha nem tudtam semmit sem fél gőzzel csinálni, ez a szeretetre is vonatkozik. Ijesztő, szokatlan, de ez vagyok én és remélem, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Vigyázzatok a gyerekeitekre és társaikra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége