Autizmus korai jelek, Köz egyéni foglalkozás, második találkozó

                          


    Annyi jel lehet korai jel az autizmus felismerésében, sok kis eltérés, érdekesség, ami rámutat arra, hogy gyermekünk eltér az átlagos fejlődésű társaitól. Az elején elmondom, hogy egy jel önmagában nem meghatározó, attól még senki nem lesz autista. Én a kisfiam korai tüneteit fogom itt felsorolni, aki két éves és kilenc hónapos korában kapta az autizmus diagnózist. 

Az első akkoriban számomra nem feltűnő jel az volt, hogy nem beszélt egyáltalán és úgy kért dolgokat tőlünk, hogy megfogta a kezünket és odavitte ahhoz a tárgyhoz, amit meg szeretett volna kapni. A másik kicsit fura dologok a repetitív tevékenységei voltak, mint az ajtó csukosgatás, villany kapcsolgatás. Mindent sorba tett, kisautókat, kockákat, most már ott tartunk, hogy az autók vagy kockák tetejére is tesz kisebb kártyákat. A másik nagyon szignifikáns jel nála a repkedés volt, amikor örült valaminek, akkor kezeivel röpködéshez hasonló mozdulatokat tett, még mindig tesz. A tegnapi egyéni foglalkozáson a Közben, éppen azt magyaráztam Hildának, hogy én mennyire örülök, amikor ezt csinálja, mivel olyankor tudom, hogy valami tetszik neki. Azok a gyerekek, aki nem beszélnek, ilyen módon kommunikálnak velünk, ha képesek vagyunk őket megfigyelni, akkor nagyon hamar tudjuk értelmezni, hogy esetleg egy adott helyzetben hogyan érzik magukat. 

Autista gyerekeknél, Lőrincnél is megfigyelhető volt, hogy nem figyelt a nevére, sőt a legtöbb esetben teljes figyelmen kívűl hagyta az embereket, akik hozzá beszéltek, azt lehetetett hinni, hogy talán nem hall jól, de, mint később kiderült, a felé áramló sok információból ő másra figyelt. Ilyen volt, mondjuk az a játék, amivel játszott, annyira képes volt lekötni a figyelmét, hogy bár hallotta, hogy beszélünk hozzá, ő mégsem reagált. Társas helyzetben jellemző volt rá az, hogy egyedül játszott a többi gyermek között, kisebb korában nem tűrt meg sok embert maga körül. Két, három gyermekkel még jól ment az interakció, de ahogy kezdtek többen lenni, ő elvonult. Sokáig nem tudott egyedül enni, így a napköziben ahová az elején járt meg is jegyezték, hogy két éves elmúlt, már kell tudjon enni önállóan. 

Rendszeresen megszökött a nyitott ajtón, kapun, most is vigyáznom kell arra, hogy az ajtó zárva legyen, mert ő félelmet nem ismerve kinyitja az ajtót és elmegy. 

Mire a gyermekpszichiáterhez kerültünk, sikerült őt annyira megfigyelnem, hogy tudtam, hogy valami nem olyan, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Ezekhez a megfigyeléseimhez az óvónők figyelmeztetése is hozzájárult. 

Ezek az emlékek még most is felkavarnak, kicsit fájnak, de az elfogadás nem egy lineáris események alkotta vonal időben, inkább úgy mondanám, hogy vannak napok, amikor elfogadóbb vagyok, vannak napok, amikor elfog a kétségbeesés, hogy vajon mi lesz vele, ha nem leszünk, mi a szülei. 

Ahhoz, hogy mellette tudjunk  maradni sokáig, és ezt most írom más autista gyermeket nevelő szülőnek, jól kell tudjunk saját magunkra vigyázni. Szakítsunk a saját magunk feltöltődésére időt, mindegy, hogy az milyen tevékenység, ehhez meg kell tanítanunk magunkat, arra, hogy nem ördögtől való, hogy alkalom adtán másra bízzuk gyermekünket. Én sokáig azt hittem, hogy csak én tudom jól gondozni a gyermekemet egyedül. Ezzel a hitemmel viszont nem hagytam teret a gyermekem fejlődésének, és magamat is burokba zártam. 

Köszönöm a férjemnek, hogy a legjobban támogat, segít, szereti annyira a fiúnkat, hogy mindent megtesz érte és mindenből kiveszi a részét. A másik köszönet az anyósomnak szól, aki nagyszerűen ráérzett a fiam igényeire, olyan dolgokra tanítja, amihez nekem nincsen elég türelmem. Megfelelő támogató környezet nélkül lehetetlen egy autista gyermeket nevelni, ha csak egy valaki csinálja, akkor a kiégés elkerülhetetlen.  Meg kellett tanulnom segítséget kérni és segítséget elfogadni. 

Végtelenül hálás vagyok a Köznek, hogy lehetőséget adnak arra, hogy autizmusról beszélhessek érintett szülőknek. Köszönöm Vanda és Éva, engem ez teljesen feldob. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége