Köz, egyéni foglalkozás, a tegnapi nap margójára

Az én szívem, majdnem négy évvel ezelőtt


     Na igen, ezt tegnap este kellett volna megírnom, amíg az élmény még lüktetett az ereimben, de vártam, hogy leülepedjen, a jobb átadás érdekében. Hát ezt lehet, hogy elszúrtam, a szavak nehezen jönnek, lehet, hogy a péntek miatt, lehet, hogy ismét elértem a szenzoros telitettséget. 

  De hogyan is esett, hogy a csoportos foglalkozásból egyéni lett? Nagy félelmekkel vegyes izgatottsággal mentem az első foglakozást tartani autizmus témában. Előtte tervet írtam, felosztottam témákra, táblázatokat és feladatokat készítettem, szóval bebiztosítottam magam, mentálisan, hogy készen állok arra, hogy majd most beszélek a tapasztalataimról, és mekkora lehetőség, hogy ezt meg tudom tenni. Köszönöm hálásan a Köznek, hogy lehetővé tették és teszik még hét egymást követő héten át, hogy autizmusban érintetteknek beszélhessek Csodaország fontosabb tájairól. 

Az első órában Évával beszélgettem, mint autista gyermeket nevelő szülővel. Egy fantasztikus nő, aki hozzám hasonlóan nem rejti véka alá a véleményét, imádom a közvetlenségét, a direktségét, azt, hogy érezve érti, hogy mit is jelent a mai világban autistaként élni. Levehettem a szociális álarcomat, még angol szavakat is tűzdelhettem a beszédembe, mert nem zavarta, mivel az ő fia is ugyanazt teszi, sőt minél fáradtabb annál inkább vált át teljesen angol nyelvre a társalgásban. Végre, kiáltottam fel, én is, a legfáradtabb állapotomban az anyanyelven való kommunikációs processzorom lefagy, helyét az angol veszi át. Miért? Mert sokkal egyszerűbb, nem kell agyon fogalmazni, csak mondod és kész. A nem vagyok egyedül érzése ölelt át, kevésbé éreztem hát a közelgő vesztemet. 

A tényleges foglalkozásra a betervezett hat ember helyett csak egy jött el, ami egy cseppet sem keserített el. Nagy kedvvel és lelkesedéssel adtam elő az aznapi témát, autizmus a mai ellátórendszerben, a fogyatékosság kérdésköre, mit jelent az, hogy az autizmust ma fogyatéknak minősítik, pedig önmagában nem az, hiszen az autizmus nem feltételez szellemi fogyatékosságot, sem halmozott fogyatékosságot, viszont nagyon gyakori, hogy az érintettek még más problémával is küzdenek. Hilda akivel beszélgettem, egy nagyon kedves szülő, sorstárs, akinek a kisfia autista. Örültem, hogy a tervemnek megfelelően tudtam érinteni a fontosabb pontokat, hogy nagyon befogadó volt, én személy szerint már annak a puszta ténynek örültem, hogy kíváncsi arra, amit  meg tudok osztani vele. Az is megérintett, hogy a fejlesztéseken kívül ahová a gyermekét viszi, nem volt még olyan személy, mint én, akivel beszélhetett volna fiáról. Igen, sóhajtottam fel, nagyon ismerős. Milyen fantasztikus az, amikor olyan emberrel értekezel, akinek az életében megjelent a kék szín és annak az összes árnyalata. Ahol van aha érzés, ahol normálisnak számítasz, ahol nem akarnak megváltoztatni, ahol egészen egyszerűen szabadon repülhetsz.

Nem tudom, hogy mennyit sikerült átadnom Hidának, nekem ő és a kíváncsisága, érdeklődése egy új dimenziót nyitott meg az életemben. Lehet, hogy az álmom, hogy egyszer valahol autizmus taníthassak nem is olyan elérhetetlen? 

Szívből köszönöm a szervezőknek a helyet, lehetőséget, a  személyes támogatást, a bizalmat, azt az olvasztótégelyt amit itt Udvarhelyen Köz néven működtetnek, ahol mindenkit szívesen látnak, nem számít, hogy mitől különbözik az átlagos embertől. Köszönet Hildának, hogy eljött, végighallgatott, bekapcsolódott, feladatokat oldott meg és osztozott a tapasztalatain az enyémekkel. Mindenki másnak is köszönöm a lelki támogatást, a bíztatást, aki emlékezett vagy tudta, hogy mire vállalkoztam. 
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége