Érzések és autizmus

    Nagyon sokan abban a tévhitben vannak, hogy az autistáknak nincsenek érzéseik, vagy, ha vannak is, azok láthatatlanok a neurotipikus társadalom számára. Ez nem így van. Érezni, mi is érzünk, sőt néha igen sok mindent is, csak nem minden helyzetben tudjuk őket megfelelően kimutatni.

 Milyen az, amikor tényleg egy halom impulzus ért engem az elmúlt pár napban, amelyek érzéseket váltottak ki belőlem? A tegnap egy versválogatás váltott ki belőlem érzelmi túlcsordulást. Hogyan festett? Nagy sírás ruhateregetés közben, ami nem tudtam egy jó darabig abbahagyni. Még mogorva és rettenetesen kíméletlen voltam egy kedves barátnőmmel is, amit sajnálok. Akkor nem tudtam megmagyarázni, akkor csak minden kijött. Az összes új tapasztalat, az ember, akit megismertem, és az ezekhez társuló érzelmek. 

Meddig és hogyan is tudunk mindent is magunkban tartani? Nem szépítem a dolgot, van amikor nagyon kevés ideig, van, hogy napokig, hetekig gyűjtögetünk, aztán egyszer csak valaminek a hatására túlcsordul. 

Mert hát( és itt kezd az értelmezésnek a tárháza felépülni) mit is érzek igazából? Miért így? Miért most? Van ennek régi hozadéka? A hirtelen jött kulturális sokk lenne a felelős? Az új barátom hathat rám így? Vagy inkább ez mind egyszerre? Válaszokat nem kaptam, amelyek egészen lecsillapították volna a viharomat. Lassan ugyan szelídebb lett, de még mindig feldolgozás alatt áll. 

 Hogy van az, hogy nagyon sokan panaszkodunk, hogy minket aztán senki sem ért meg. Olyan sokáig ebben élünk, ezzel takarózunk, zárkózunk el a világ elől, hogy természetessé válik. Aztán teljesen váratlanul találkozunk valakivel, aki beszéli a nyelvünket, aki életének egyes részeiben , érdeklődési köreiben osztoz a miénkeken. Elfelejtenünk nehéz, hogy hány embernek nem feleltünk eddig meg, jövünk a kis hátizsákunkkal, amiben tapasztalatok mellett vannak sebek is, és ebben a merő új szituációban kicsit tehetetlennek érezzük magunkat. 

Sodródunk az eseményekkel, helyenként megállunk és az új dolgokat megpróbáljuk beépíteni a  megszokott életünkbe, ha nem sikerül, akkor valami helyébe tesszük. 

A változás elkerülhetetlen, ez az, amit az autisták nehezebben viselnek el, de a fejlődéshez szükséges.

Utoljára tinédzserként éreztem így magam, ami elsőre megrémített, de ahogyan tudok nyugodtabban lélegezni, úgy azt mondom, hogy kell nekem ez, szükségem van a tudásra, a tapasztalatra, a szociális készségeim fejlesztésére. Nem zárom be magam sehová. Érezni emberi, érezni életet feltételez. 

Az érzéseket megfelelően még a neurotipikusoknak sem megy zökkenőmentesen. Megengedhetjük magunknak, hogy néha mi is elveszítsük a kontrollt. 

                                    



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége