A fejlődés változással jár. Amikor az autista alól kihúzzák a talajt

  

   Reggeli kávém közben morfondírozok, azon, hogy hogyan lehetne megmagyarázni neurotipikus társaimnak, hogy a változás nehéz téma. Belőlem gyakorlatilag hiányzik a spontaneitás, nem értem és érzelmi világomban is port szokott kavarni, ha dolgokat, eseményeket, találkozókat nem tudok időhöz kötni. Miért? Miért jó, hogy tudom, hogy valami pontosan mikor fog kezdődni, és, hogy körülbelül meddig fog tartani? 

  Abban az esetben amikor előre tudomásom van az eseményről, vagy találkozóról valakivel, akkor mentálisan fel tudok rá készülni. Ha az illetőhöz már volt szerencsém, akkor azokkal az információkkal, amelyeket róla szereztem, gyűjtöttem be, építek fel egy tudásszekrényt, a fiókjaiba szépen rendszerezem az ismert anyagot, így a száraz adatokhoz társulnak az érzelmi vonzatok. Amiken bevallom nagyon sokat szoktam rágódni, de egy idő után minden helyre kerül. Ezzel a mentális előkészülettel képes vagyok a társadalom előírásainak megfelelően viselkedni, láthatatlanná válni. Kicsit olyan érzés, ha esetleg olvastátok vagy láttátok a Harry Pottert, ott volt neki láthatatlanná tevő köpenye, el tudott rejtőzni az emberek elől, ha mondjuk olyan dologban sántikált, amelyek ugye szabályokba ütköztek. Én igyekszem ezt a köpenyt, vagy maszkot mindig viselni, még akkor is amikor már nagyon kikívánkoznék alóla. 

Viszont azokban az esetekben amikor nincsen lehetőségem arra, hogy időben behatároljam a történések legalább előre látható részeit, akkor elveszek. Általában kényelmetlenül szorongok, mert nem tudom, hogy vajon még mennyi időm van? Mi lesz azzal a sok le nem csapódott érzelemmel, értékítélettel, viselkedés szabályozással, önmarcangolással? Azzal a ténnyel, amikor a hullámzó tengert nem tudod szélcsendre bírni, és nem a képességeid hiánya miatt.

Az idő egy olyan hasznos kerete  a mindennapjaimnak, ami nélkül csak lebegnék, nem lenne valamilyen szervezett szerkezet amiben működni lehetne. Olyan ez, mintha mondjuk tangót tanulnál a megfelelő lépések ismerete nélkül. Hogyan táncolod, ha nem ismered, hogy hogyan járják? Autista embereknek az idő beosztásának az ismeret segít a világunkban alkalmazkodni. Nekem a legnagyobb segítségem.

Nem az első alkalom, hogy rutinról, időről írok, és azért teszem, hogy megpróbáljam érzékeltetni, hogy az idő, mint tényező a nyugalmi állapot fenntartásában játszik nagy szerepet. Tudom, hogy társadalmunk ennyire szigorúan nem funkcionál az időre támaszkodva, de mi igen, én mindenképpen.

Kérlek nem mondjátok azt, hogy majd eldől, meglátjuk, valamikor meg fog történni, nem kell mindent túlidőzíteni, nem sietünk sehová satöbbi. Hát de ez most komoly? Hogyan látod át a napodat, ha nem tudod, hogy aznap mit kell tenned és mikor? Mikor és kivel fogsz találkozni? Hová kell aznap menned és hányra? A szőnyeget húzzák ki alólam, feszült leszek, a bejövő ingereket nehezebben tudom tolerálni, az érzékenységem nem akar majd láthatatlanná válni. És amikor ezeket mind érvényre juttatod akkor álnak és nem értenek, te meg szégyelled magad, a legszívesebben sírnál és elfutnál, de nem teheted meg. Állok ilyen helyzetben szorító torokkal és ökölbe szorított kézzel, amit a hátam mögé rejtek el, a fejemben a gondolatok metál zenére ropják, az érzelmeim meg kopogtatnak a könnycsatornáimon.

Mondják, hogy hát miért nem hagyod, hogy a zavaró tényezők ilyenkor csak úgy átjárjanak, vagy próbáld meg őket nem észrevenni...na igen, itt szoktam érezni, hogy nem érti, hogy mit élek át, hogy néha a legkisebb zaj fáj. Annyira igyekszem adaptálódni minden egyes helyzethez, hogy nehogy a köpenyem alól esetleg meglásd, hogy nem vagyok éppen akkor jól. Ez fokozottan igaz azokra a helyzetekre, amiket nem tudok előre időben elhelyezni. Láthatod, hogy bár mögöttünk a zene halkan szól, de belőlem zavart vált ki, hirtelen bármilyen kicsi mozgásra érzékenyen reagálok. Ha új helyre invitálsz, kérlek mondj el róla előre egy, két dolgot, amely leírja a helyet, hogy tudjam, hogy mihez kell nekem alkalmazkodni. Ha nem szólsz előre, hogy mikor szeretnél találkozni velem, akkor lehet, hogy nem a jól összerakott énemmel fogsz találkozni, és hidd el, hogy örülök, hogy látlak szívből, csak nem számítottam rád akkor. Igyekszem elrejteni esendőségem, hiszen ez feltétele a rugalmas gondolkodás fejlesztésének, de azért ez mindig nehéz. Tehetetlen vagyok percekig, tudatosan koncentrálok arra, hogy hogyan maradjak természetes a szituációban, de közben kívánom azt, hogy bárcsak értenél, bárcsak éreznéd, hogy ez nekem milyen nehéz. 

Sok zavart, zajt, impulzust tudok tolerálni, de a legtöbbet olyan helyzetben amit előre tudtam látni. A váratlan helyzetekben a maszkom nem eléggé jó. Szeretem a jól összeszedett, határozott énemet mutatni, amikor érzelmek jutnak akaratlanul kifejezésre, akkor nem voltam képes jól alkalmazkodni a helyzethez. Kudarcot vallottam, ne kérd, hogy mondjam el, hogy mit gondolok, ha nem tudod fogadni az őszinteségemet. Viselkedni még mindig tanulok, egy rezzenéstelen robot mégsem tudok lenni, bármennyit élek is ezen a világon, úgyhogy kérlek nézd el az esetlenségemet. Lehet, hogy nem tudom kifejezésre juttatni, hogy félek, hogy fáj, hogy örülök, hogy jól érzem magam. Egy szabad lélek szabályokhoz akar alkalmazkodni.