Szenzorosság

                                       Farkas Zsuzsánna: Tengeróceán, 2014.

 Talán a legérzékenyebb téma nálam a szenzorosság. Minden egyes nap érint, nagyon hamar el is tudok fáradni, ha olyan ingerekből kapok sokat, amelyeket nem tudok megfelelően feldolgozni, tolerálni. Szenzorosság annyit tesz, hogy valamilyen érzékszervünk érzékenyebb az átlagosnál. Az én esetemben a hallásomat érinti.  Nem szeretem a hangos zajokat, a gyereksírást, a hangos akármit is, szinte mindent...a gyerekem nézi a rajzfilmet, annak a hangja is nagyon zavar, ha egyszerre több helyről érkezik be , mondjuk megy a mikróhullámú sütő, a rajzfilm, a kisfiam sikolt, és megérkezik a férjem, aki velem kezd el beszélgetni... Igen, na ilyenkor szoktam érezni, hogy most repülök darabjaimra, a fejemben már hangosan kiabálok, megy a vészharang ezerrel. Mi történik  ezután? Két verzió létezik, az egyikben megtalálom a módját annak, hogy elhagyjam a helyszínt mielőtt jönne a meltdown, azaz kiakadnék, kiabálnék, sírnék vagy megtörténik és elszakad a cérna, a másikban  végigsöpőr rajtam és mindenkin körülöttem. Ezt követi a  csend és nagyon mély szégyenérzet. Nem tudom mindig kordában tartani, akkor biztosan nem , ha nagyon fáradt vagyok. 

Egy ilyen meltdown után, persze jön rögtön a ne hisztizz már, nem olyan nagy dolog ez, most min akadtál így ki és még sorolhatnám. Ítélkezés, mert aki nem éli meg ezeket, az nem tudja igazán, hogy mi is játszódik le bennünk, hogy számomra egy hang okozhat fizikai fájdalmat is. Szépen kérek mindenkit, aki lát akár felnőttet, vagy gyermeket ilyen szituációban, az semmiképpen ne ítélkezzen, vagy ne akarjon kéretlenül segíteni, ne bámulja az illetőt. Ingerkerülő vagyok ha hallásról van szó, de mozgásban gyakorta ingerkereső, gyakran járkálok fel, alá, ha nem bírom már az egy helyben való stagnálást, szeretem a rendszeres edzéseket, amelyek jól átmozgatnak. 

A shutdownt hagytam a végére, mert az a legijesztőbb számomra. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor egy időre megbénúlnék, nem tudok beszélni, annyira lefagyok, annyira kiszívta az események halmaza az elmémet. Utoljára szinte egy órát voltam ebben az állapotban, amiből egy kedves barátom, megfelelő hozzáálása  mozdított ki, csak lehajolt hozzám, és megkérdezte, hogy hogyan tudna rajtam segíteni és az én elmém újra átjárhatóvá vált, felengedtem és lassan visszatértem  a testembe. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Autizmus és ami mögötte van. Léleköntő foglalkozásban csodálkoztam rá önmagamra

Tapasztalatok, autizmus. Minek örültem volna én, amikor elindultam Csodaországba a fiammal ?

Mindig fejlődni, lovaglás és csendes csütörtök. Álmaim kis közössége