Pihenés

                                           

                                                 

                                               Farkas Zsuzsánna, Öröm ( 2022)

          

    Pihenés, egy alulértékelt szó a mostani rohanó világunkban. Mindenkinek szüksége lenne a tartalmas pihenésre, vagy az időnkénti fejünkből való kibámulásra, amikor éppen csak úgy semmit teszünk. 

 Egy autista embernek a pihenés lételeme, ha nem kaphat kisebb szüneteket, nincsen neki két, három óra lélegzetvételnyi ideje, amit magára fordíthat, úgy ahogyan szeretne, akkor sajnos nem fogja bírni sem mentálisan, sem fizikálisan a megterheléseket. 

Mi számít nekem pihenésnek? Nagyon változó, néha az is elég, hogy megigyak egy kávét a saját magányomban, és közben nézzem a szobám ablakából a csodálatos naplementét, vagy az arra járó embereket figyeljem. Lenyugtat, a gondolataim lelassulnak, a káosz, szorongás megszűnik, önmagam lehetek, aki nem ideges, feszült. Vannak olyan időszakok is, amikor viszont huzamosabb időre kivonom magam a forgalomból, bezárkózom, nem szeretenék senkivel sem beszélgetni, senkit sem szeretnék látni, mert érzem, hogy az események, érzelmileg, mentálisan összetörtek. Ilyenkor öngyógyításba kezdek, festek, rajzolok, írok, olvasok, vagy nézek valamit ami akkor közel áll hozzám. A darabokat össze kell tudjam rakni, ami önvizsgálatot tartalmaz, mi az amit esetleg másképpen tehettem volna, vagy mi az ami jól sikerült az adott szituációban meglépnem. 

Fontos számomra és a fiamnak is, aki szintén autista, hogy hagyjanak minket néha kicsit szabadon, lehessünk mi ahogyan lenni akarunk, ne kelljen megfelelni vagy beilleszkedni semmilyen társaságba, ha akkor nem akarunk. Ez a legnagyobb ajándék amit kaphatok, az idő amelyben újra alkotom magam. 

A minap a kisfiam a napiból hazaérve, megfogta a kezem, és behívott engem a kis világába. Egy paplanhuzatba  bújtunk bele, ő megpuszilt, én öletetem, és közben a tabletről néztük a kedvenc rajzfilmjét. Nem nagy elvárás,  beszélni sem kellett, csak az, hogy ott legyek vele. A napi feszűltségem elszállt, abban a tizenöt, húsz percben regenerálódtam. 

A mai világunk nagyon hangos, rengeteg inger ér bennünket, azok akik a spektrumon vannak,  nehéz nem befogadni azokat a másoknak lényegtelen hangokat, képeket, fényeket, zajokat amelyek nem fontosak, vagy érdektelenek. Mi mindent egyszerre kapunk, ugyanazzal az intenzitással, ezért hamar elfáradunk, kell a szünet, pihenés, hogy megint vissza tudjunk térni a társadalomba, el tudjuk végezni a feladatainkat.