A megfelelő közösség

                                                 

                                                                  

                                                      Farkas Zsuzsánna: Tavirózsák( 2017)


    Aznap amikor eltanácsolták a fiamat a napköziből, ahová járt, mielőtt megtudtuk volna, hogy autista a szívem megszakadt. Az igazgatónő és a óvónő egyöntetűen azzal magyarázták a döntést, hogy ők nincsenek felkészülve a másság kezelésére, fejlesztésére, ők egyszerűen nem bírnak vele. Szerencsére találtunk neki befogadó közösséget, ahol nagyon jól érzi magát, szemmel láthatóan fejlődik és nagy elfogadásban és szeretetben részesül nap, mint nap. Számára az lett a megfelelő közösség. 

Velem is sok minden zajlott  az eddigi életem során, kerestem magam, kerestem azt a helyet ahol befogadnak, elfogadnak olyannak amilyen vagyok. Ítélet mentesen, undor nélkül. A legtöbb tapasztalatom ugyanis a nem elfogadásból van: fura, túl érzékeny, csendes, magába forduló, antiszociális, okoska és sok más. 

Örömmel mondhatom el, hogy találtam egy közösséget, ahol nem csak biztonságban érzem magam, de a fejlődésemet is elősegítik. Egy kis egyetemi közösséghez tartozom, ahol nem gond, ha kijelentem, hogy nem szeretem a sok embert magam körül, mert rögtön azt kérdezik, hogy hogyan segíthetnek? Nem gond, hogy bár az első személyes találkozónkon szerettem volna megfutamodni a Julius Mall emeleti étkezési területéről, mert tudják hogy ki vagyok és nem volt fintor, csípős beszólás, csak nyugodt, segítő légkör. Abban a pillanatban, amikor leültem az asztal mellé közéjük tova lett a szorongásom, békésen ettem én tizennégy ember társaságában, nem törődve, hogy azt nézhetik ahogyan eszem. Boldog voltam és rettentően hálás ezeknek az embereknek, hogy maguk közé fogadtak egy autista embert. 

Kedves társaim, szociális munkás barátaim, ha olvassátok e bejegyzésemet, szívemből hálásan köszönöm, hogy vagytok nekem, a tér amit biztosítotok nekem az felbecsülhetetlen, mindent jelent.  Remélem, hogy még sok alkalmunk nyílik a személyes találkozókra, megtiszteltetés hozzátok tartozni.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Nyitott Könyvek Éjszakája. Egy igazi családi program

Kép
     Egy hatalmas lehetőségnek éltem meg a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár által megrendezett Nyitott Könyvek Éjszakáját. Önkéntesként vettem részt a rendezvényen, de én úgy éreztem, hogy a legvagányabb, legötletesebb esemény volt, a legjobban eltöltött estém.    Sok program közül válogathattak a látogatók, én a társasjáték teremben voltam kisegítő, ahol kicsiknek és nagyoknak egyaránt volt társasjáték, és elmondhatom, hogy rengetegen játszottak. Olyannak is tanúja voltam, hogy egy egész nagy család ült le az egyik asztalhoz és nagyon jól szórakoztak. A ma előszőr látogatható sószobát is kipróbáltam, az eredetileg gyerekeknek létrehozott teremben só van a földön, cipő nélkül lehet belépni, és ott dárcot lehet labdával játszani.  Interaktív és jót tesz a tüdőnek.  Volt ott diavetítés, könyvbemutató, énekeltek, színdarabot adtak elő, volt a gyerekeknek papírszínház, volt régi hangszerek bemutatója, földrengés szimulátor, és talán a legnagyobb érdeklődést kiváltó foglalkozás az ex libri
További információk

Volt egyszer egy kiállítás megnyitó. Hazataláltam

Kép
      Szavaim nehezen vannak rá, egy csodálatos kiállítás megnyitó volt a tegnap a Közben, az én kiállításomé. Gyeremekként volt egy kedvenc könysorozatom, aminek az Anne volt a címe, a művekből készült nagy sikerű televíziós adaptáció is, amely a Váratlan utazás címet kapta. A legelső könyv az Anne otthonra talál, amelyben megismerhetjük a kis árva Annet, akit egy testvérpár fogad örökbe. A felvezető szövegben a kedves Vanda, azt mondta, hogy én hazataláltam náluk, az ő közösségükben, ami igaz, és nem csak ott, hiszen a könyvtár is befogadott. A Lilapont, a Szent Ferenc Egyesület, a Caritas, mind olyan helyek, ahol a magamfajtát szívesen látják.  Ma azt kérdezte tőlem egy nagyon kedves hölgy, milyen a fogadtása a kiállításomnak? Mennyire elfogadóak az emberek? Hogyan élem meg az autizmust, én, mint felnőtt? Elmondtam, amit már többször is, hogy az elfogadás sokat javult az elmúlt néhány évben, ma már a sok információ segítségével jobban megértik az emberek, hogy különbözünk tőlük, egy
További információk

Neurofeedback. Terápia.

Kép
        Sokféle autizmus specifikus terápia van napjainkban az autista gyerekeknek, én elmentem egy Neurofeedback terápiára, amit állapotfelmérés előzött meg. Gyermekként nem szerettem, ha a szüleim pszichológushoz, vagy különböző orvosokhoz hordoztak, most a kíváncsiságom és a tapasztalás vágyam vezérelt abban, hogy részt vegyek benne.  A hely, ahol a terápia zajlik nagyon kellemes, egy nagy fotelbe kellett behuppanom, elektródákat csatoltak a fejem bizonyos pontjaira, és megkért a terapeuta, hogy lazuljak el, és nézzem a televíziót. Megkérdezte, hogy jó lesz e a népmese, én mondtam, hogy szeretem a népmeséket. Másfél perces méréseket végzett számítógépen, időnként megállította a rajzfilmet, előtte szólt, hogy ne érjen meglepetés. Nagyon szeretem, ha előre figyelmeztetnek, azt is kérdezte hogy szenzorosan mennyire vagyok érzékeny? Taktilisra értette, hogy mennyire viselem el az érintést? Én mondtam, hogy nem szeretem, ha engedély nélkül érnek hozzám és igen érzékeny vagyok az érintésr
További információk